Dr. Dám László (szerk.): Az Ilosvayak Nyíregyháza, 2004. (Jósa András Múzeum Kiadványai 56. Nyíregyháza, 2004)

Dr. Lakatos Sarolta (Nyíregyháza): Emlékezés Ilosvay Ferenc születésének 90. évfordulóján

(1928-ban) félbeszakította itteni tanulmányait, s a mélyen vallásos fiú a kalocsai jezsuiták konviktusába került, itt maturált 1932-ben. Ez évben vesztette el édesapját, özvegy édesanyja ekkor költözött vissza Budapestről Nagykálióba. „Kalocsán ismertem meg a Dunát, a Dunaerdőket, s ott tanultam meg, hogy embernek lenni nemcsak az élet lepergetésétjelenü, hanem embernek lenni - talán a legnagyobb kötelesség ezen a világon." Érettségi után egy esztendőn át úton volt, bebarangolta a „megfogyatkozott kis ország" legszebb tájait. Mindennél jobban érdekelte a természet, a növény- és állatvilág. A soproni erdőmérnöki akadémia hallgatója lett, majd Gödöllőn folytatta erdészeti és állattani, zoológiai tanulmányait. Az egyetemet követő egyéves katonai szolgálata alatt ismerkedett meg Lázár Miklós (1887-1968) újságíróval, szerkesztővel, „ő olvasta először az otthoniakon kívül kezdő írásaimat." A katonaév végén Lázár Miklós meghívta az akkor zenitjén álló híres hétfői lapnak A Reggel-nek a szerkesztőségébe. „Vendégjátéknak" nevezte önmaga is itteni működését, mert a nyírségi birtok agg öregapjára maradt, és ezért Ferenc megszámlálhatatlan utat tett meg Budapest és Nyírábrány között is, miközben maga, Gusztáv bátyjának a Németvölgyi úti lakásában élt. 1938 szeptemberében 24 esztendősen, kezdő gyakornok Debrecen szabad királyi város „Guthi Erdőgazdasága" külső guthi vadgazdaságánál, s ekkor jelent meg élete első tárcája „Homok" címen a Nemzeti Újságban. Majd Gödöllőn az Állatélettani és Erdészeti Kutatóintézetben dolgozott, miközben 1941-ben a német nyelvű, burkolt németellenességű Pester Lloyd tudósítója. Gyakran időzött özvegy édesanyja kallói házában is, egyszer-egyszer hónapokig. Itt írta 1943 július és október között első könyvét, a Jó vadászatot!, s amelyet édesapja emlékének dedikált. Nemcsak testvéreivel, hanem keresztapja fiával, Eglis István (1913-1963) unokatestvérével is szoros barátságban élt. [Eglis Istvánt 1937-ben szentelték áldozópappá, 1962ben egyházmegyei tanácsos lett, kápláni reverendájára megkapta a lila övet. A budai Tabán plébániatemplomban szolgált, a belvárosi, volt angol kisasszonyok temploma volt az utolsó szolgálati helye.] Eglis István aktív résztvevője, majd főtitkára volt a római katolikus egyház keretében működött Egyházközségi Munkásszervezetek Szakosztályának (EMSZO), s amely XIII. Leo pápa 1891. évi Rerum novarom, valamintXI. Pius pápa 1931. évi Qudragesimo anno kezdetű enciklikái alapján, a magyar keresztényszocialista munkásmozgalom egyik bázisa volt: a munkásfiatalok körében dolgozók iskoláit szerveztek, nagy figyelmet fordítottak lelkigondozásukra, ahogy sportolási és kulturális lehetőségeik