Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Az alkotói fénykor (1911-1919) A döntő fordulat 1910 körül történt Krúdy pályáján. Nem minden előzmény nélkül következett be ez a változás, de mégis első pillanatra érezhetően valami új kezdődött ekkor művészetében. Valójában csak most találta meg igazán a saját írói hangját, most fejlődött ki senki mással össze nem téveszthető stílusa, páratlanul képgazdag nyelve, amelyre egy-két mondat után mindenki biztosan ráismer, aki csak olvasott valaha Krúdy-művet. írói pályájának e harmadik szakaszában, a 10es években alkotta Krúdy legismertebb, legnépszerűbb műveit, ekkor vált igazán beérkezett íróvá, ez volt az ő alkotói fénykora. Az új korszak kezdetét az első Szindbád-kötet megszületése, a Szindbád ifjúsága (1911) jelentette, amelyet később még egész sorozat követett {Szindbád utazásai, 1912; Szindbád. - A feltámadás, 1916; Szindbád megtérése, 1925 stb.). A romantikus keleti hajós alakját az Ezeregyéjszaka mesevilágából vette Krúdy, s voltaképpen saját képmását alkotta meg benne. Hiszen alapjában véve lírikus alkatú író volt. Lírikus, aki az epikába tévedt, de aki ott is mindig önmagáról beszélt. Minden írása burkolt önvallomás, rejtett önéletrajz. Ezért volt szüksége Szindbád alakjára. A Szindbád-ciklus tulajdonképpen novella-füzér, lazán összefüggő történetek sorozata. Ezek a novellák azonban már formai szempontból is egészen mások, mint korábbi elbeszélései voltak. A cselekmény majdnem teljesen eltűnt írásaiból, és ennek helyét a belső lírai ömlés, az asszociációk szabad, helyenként szinte a szürrealistákra emlékeztető csapongása foglalta el. Ha mégis e novellák cselekményéről akarnánk valamit közölni, talán azt mondhatnánk: variációk egyetlen témára, a szerelemre. A szerelem minden kor művészetének örök témája. Ezeknek az elbeszéléseknek azonban nemcsak fő szólama, hanem szinte egyetlen szólama. Csodálatos módon mégsem érezzük e történeteket egysíkúaknak. Szindbád - miközben végiglátogatja régi szerelmeit - minden nőnek szinte szóról szóra ugyanazokat a szavakat, kegyes hazugságokat mondja, mégis úgy érezzük, hogy egyre mélyebb titkokat tudunk meg tőle nemcsak a szerelemről és a nőkről, hanem az emberről, s az élet végső értelméről is. Krúdynál a szerelem gyakran több lesz önmagánál. Több mint érzéki kalandok sorozata. Elet és halál egyetemességévé tágul, rendkívül mély értelműen fonódik benne a születés és elmúlás örök szimbolikája. -55-