Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)

Felismerte, hogy a háború nem nemzeti célokért folyik, hanem egy hazug és igazságtalan társadalmi berendezkedés tornyosuló feszültségének levezetésére, belső rothadásának elleplezésére szolgál. Adyhoz már korábban is meleg baráti szálak fűzték, de akkor még inkább csak a Három Hollóban együtt töltött bohém éjszakák kapcsolták őket össze. A háború éveiben azonban ez a barátság elmélyült. Személyesen ugyan kevesebbet találkoztak, világnézeti vonatkozásban azonban Krúdy csak ekkor került igazán közelebb Adyhoz, Fegyvertársává, eszmei szövetségesévé nőtt. Mint Ady, a háborút ő is azért gyűlölte elsősorban, mert úgy látta, hogy késleltette, elodázta a várva-várt forradalmat, az esedékes társadalmi megújulást. „Mindenki a forradalmat várta, a lelkek forradalmát, amely majd felgyújtja a bedeszkázott agyvelőket. A forradalom helyett jött a háború" - írta egyik cikkében. Meggyőződéssel hirdette, hogy a háborúval az uralkodó osztály nem fogja elérni a célját. Sőt ellenkezőleg, a háború a régi Magyarország végét jelenti. Azt még nem látta, milyen lesz a jövő társadalom, de rendületlenül hitt egy új világ eljövetelében. És ennek az új világnak a megteremtését azoktól várta, akik a háborúban fegyvert kaptak a kezükbe. Újra és újra felbukkant cikkeiben egy új honfoglalás gondolata, amikor a fronton harcoló katona majd „fölocsúdik a háborús kábulatból", és elindul hazafelé, hogy idegen földek helyett meghódítsa végre magának saját hazáját. A munkásmozgalommal nem volt kapcsolata, mégis fokozódó optimizmussal figyelte a háborúellenes megmozdulásokat, tüntetéseket. 1917 nyarán még egy kicsit megdöbbenten, de mégis reménykedve látta a néptömegeket, amelyek elözönlötték az utcákat, „mint a medréből kicsapó tenger". Krúdy nem volt forradalmár, de a háború vége felé felismerte, hogy kiutat a rettenetes káoszból csak a forradalom hozhat, hogy megváltás csak a népből jöhet. A háború sok rosszat jelentett számára, de egy nagy pozitívumot is. A szenvedések és megpróbáltatások mellett „adott bizalmat a bizonytalan tömeg isteni szavához". 1918 januárjában már így írt: „Ki ment meg? A néphullám. Amelytől azelőtt rettegtünk. Míg most békének, országoknak, kibontakozó virradatnak reménysége". Aktív háborúellenessége, s a társadalmi változások szükségességének felismerése után természetes, hogy 1918 őszén lelkesen üdvözölte a polgári demokratikus forradalmat. Teljes meggyőződéssel állt a kialakuló új rend mellé, fenntartás nélkül hirdette, hogy Magyarországnak új története kezdődik, s hogy „a Duna és -60-