Katona Béla: Az élő Krúdy (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 54. Nyíregyháza, 2003)
az időre esnek első lapalapítási kísérletei is. „Nagy Dob" címmel saját kezével írt lapot adott ki, amely nagy népszerűségnek örvendett diáktársai körében. Majd „Nyíregyházi Diákújság" címmel hamarosan új lapot szerkesztett, amely már nyomtatásban jelent meg. A gimnázium előtti utcasarkon, a még ma is álló Szakácsy-féle kiugró öreg házban volt egy kis zug-nyomda, itt jelent meg Krúdy lapja, amelyben már néhány diáktársának az írását is közölte. Ezekkel a diáktársaival - Géczy Gézával, Szlabóczky Ernővel és Krecsák Lajossal - együtt alapította meg Krúdy a „Nyíregyházi Sajtóirodát" is. - Rendszeresen küldtek tudósításokat Nyíregyházáról és Szabolcsból a fővárosi lapoknak. (Pesti Hírlap, Pesti Napló, Egyetértés.) Ezek a lapok 5-10 krajcárt fizettek soronkint a beküldött hírekért, az írói becsvágy mellett talán ez is közrejátszott abban, hogy egy időben fantasztikus hírek kezdtek szárnyrakelni a Nyírség fővárosából. Egyik alkalommal például a következő hírt közölték a pesti lapok: „Nyíregyházán óriási szélvihar dühöngött; a katolikus templom tornyáról leszakította a súlyos keresztet, s hatalmas robajjal a földre vetette. Csak a véletlen szerencsének köszönhető, hogy emberéletben kárt nem okozott." Más alkalommal „Szerelmi idill Nyíregyházán" címmel egy kalandos, revolveres leányszöktetésről szóló fantasztikus történet jelenik meg tudósításuk alapján a Pesti Hírlapban. Erre már a helyi sajtó is felfigyelt. A Nyíregyházi Hírlap 1894. szeptember 27-i számában ezzel kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „...az egész kalandból egy szó sem igaz, az egész nem más, mint egy szenzációban utazó vidéki tudósító stil-gyakorlata, melynek csak az a célja, hogy 4 vagy 5 krajcárjával számítva sorát, mennél többet hozzon jeles szerzője konyhájára... A tisztesség, igazság és jóízlés nevében tiltakoznunk kell, s egyszersmind kijelentenünk, hogy ha mégegyszer találkozunk a fővárosi lapok hasábjain a városunkban történtekről írt ilyen alaptalan tudósításokkal, nem fogunk habozni, nyilvánosságra hozni a beküldők neveit." Ez egyúttal az iskola tiltakozását és fenyegetését is jelentette, mert a lap szerkesztője Porubszky Pál gimnáziumi tanár volt, aki egyébként nagyra becsülte Krúdyt. VIII. osztályos korában, mint tudósító aratta első komolyabb újságírói sikereit. Akkoriban Nyíregyházára került Versééről egy Neukomm Ferenc nevű kútfúró vállalkozó. Az ő vezetésével készültek Nyíregyházán az első mélyfúrású szivattyús kutak. - Neukomm azonban nemcsak kútfúró volt, hanem nagyon jól értett az úgynevezett mutatványos hipnotizáláshoz is. A gimnázium udvarán is -18-