Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

... a mezőn dombbá, halommá nő a gabona-asztag, van vaj, van tej, karám, akol bőven adja, ujjongó, édes szóval vidul a juhász, pásztor a köpű mellett múlatja a napot. A Méhtelek vidékén való megtelepedésben azonban a gyenge talajok miatt (ezek a földek aligha hozták meg maguktól a bő termést) kevésbé gondolhatunk arra, hogy a terjeszkedésnek ez a mezőgazdaságra épülő módja volt az egyetlen és döntő ok. Ezek a korai földművelők ugyanis a laza, áradmányos, de humuszban gazdag folyóparti talajokat - a fekete vagy barna földeket, esetleg a barna erdei homokot - kedvelték. Ezeket az évi áradásokkal is tovább javított földeket a tavaszi árhullámok után még könnyen törő-kopó, kezdetleges eszközeikkel is alaposan fel tudták lazítani. Ilyen folyóparti helyek bőséggel vannak a Tisza és a Körösök délebbi vidékein, Méhtelek környékén azonban - a sovány földek - alig-alig, ha egyáltalában. Hogy mégis ide is elkerültek ezek a népek, azt valószínűleg annak kell tulajdonítanunk, hogy a Tokaj-vidéki gazdag kőforrások közelébe akartak eljutni. Elfoglalni nem sikerült ezeket: Szabolcs középső és északi részein nyoma sincs a Méhtelekkel rokon lelőhelyeknek, sőt! (Bereg Kápátaljára eső részein még Beregszásztól északabbra is vannak Körös települések). Mégis eljutottak Méhtelekre a tokaji nyersanyag-bányák kövei. Ez a két - egymásnak látszólag ellentmondó - tény azt bizonyítja, hogy a mehteleki és a rokon népességek által megszállt területektől északra eső vidékek nem voltak lakatlanok. Népeik gondosan őrizték nyersanyagaikat, kereskedtek is velük, de egyelőre elzárkóztak attól, hogy a délebbiek életét immáron meghatározó új életformára, a letelepültséggel járó mezőgazdaságra áttérjenek. Egy darabig továbbra is a régi, addig jól bevált vadászó-halászó-gyűjtögető életüket folytatták. A kőkereskedelem azonban bizonyára megtette hatását, nem kevésbé az is, hogy előbb-utóbb bizonyára déli leányokkal kötött házasságokra is sor került. A kívülről való házasodás (az exogámia) szokása ezt bizonyára nemcsak lehetővé tette, hanem egyszerűen meg is követelte. Hiszen biológiai okokból nyilván tudatosan kerültek a belházasságot, egyben a beltenyészetet, amelynek az egyik következménye hosszú sorozatok után a csökevé-