Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

hazai múzeumokban őrzött, kiegészített Körös edényeknek, és jóval felülmúlja egy-egy görögországi vagy szerbiai, hasonló korú lelőhely „egész" edényeinek számát. Sok jel mutat arra, hogy ezeket az első edényeket - más, délibb vidékek még korábbi edényeinek mintájára - a ház körül tevékenykedő nők készítették. Általában gömbölyded alakjuk (főleg a nagyobbaké) és esetenként díszítésük arról árulkodik, hogy nemcsak a déli szomszédok (akiktől eltanulták ezt a mesterséget) korábbi formáit utánozták, hanem az itteni vidékeken bizonyára gyakori gyékényből font, szakajtószerű edényeket is. Alighanem a gyékényfonat dudoraitmélyedéseit mintázza például az oly jellegzetes csípett vagy ujjbenyomásos díszítés. Eleinte (főleg az eke évezredekkel később kezdődő használata előtt, a kapás földmüvelés idején, amikor, mint a sumer tanköltemény írta volt, a gyom, gaz fejét a kapa vágta le, de a termesztett növényeket a kapa gondozta) a nők feladata volt a talajlazítástól az aratásig csaknem minden mezőgazdasági munka is. Említettem már azt a sejtést, hogy házasságok révén jelentős szerepük lehetett a nőknek ezeknek az új dolgoknak, csúnya idegen szóval invencióknak-felfedezéseknek az észak felé való terjesztésében is. Méhtelek esetében tehát az újkőkor eljövetelében két fő tényezőt említhetünk meg. Az egyik az egész Eurázsiára jellemző általános helyzet: az új, létbiztonságot nyújtó életforma csábító volt a még barbár népek legtöbbje számára, tehát terjedt közöttük. Eurázsia