Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

meglehetősen vékony edényfalat. Közben az ilyen felületkezelés az agyagban lévő ásványi szemcséket-lapocskákat és a színező vasoxidokat a még ki nem szárított agyag víztartalmával együtt a felületre hozza, és máris kész a vízzáróként is működő, egyúttal szépnek ható vörös bevonat. Amire azután remek fehér, krémszínű vagy akár fekete mintákat lehet festeni. Amilyeneket például a nemrégiben Vállajon talált, jóval későbbi, de szintén újkőkori edényeken nagy változatosságban láthatunk (ott kizárólag feketével festve). Mi volt a lényege ennek a korai edényművességnek? Az agyagot évtízezredek (vagyis már az őskőkor) óta használta a korai ember: főleg kis szobrocskákat készített belőlük, alkalmasint kiégette vagy csak kiszárította őket. Vannak franciaországi barlangok, amelyek mély és sötéten tekeredő járataiban barlangi medve szobrát készítették el agyagból, majd mezítláb körültáncolták. Ebből is látható, hogy ezeknek a gyakran Venusz-figuráknak nevezett idoloknak a készítése - és bizonyára a hozzájuk fűződő szokások is - milyen ősi mesterségekhez és hitekhez kapcsolódnak. Jól ismerte a barlanglakó őskőkori ember az agyagot a mindennapi életéből is, kezdetleges házainak építéséből, vagy azoknak a nevezetes barlangoknak a falairól, amelyekre a művészet legelső ábrázolásait festette vagy karcolta. Edények készítésére azonban az agyag akkor még nem szolgált, hiszen az apróbb, fából, csontból, agyarból, kőből faragottvájt kis edénykék és bőrből szabott nagyobb tárolók-tömlők egyelőre megfeleltek a céloknak: mécseseknek, ivópoharaknak, vízhez, tejhez, festéktartóknak. A vadon gyűjtött és csakhamar a szedés után elfogyasztott növényeket - gumókat, magvakat, gyökereket, apró vad gyümölcsöket - pedig a mindenütt található gyékényből font szakajtókban vagy bőrtömlőkben tárolták. Elérkezett azonban az a korszak, amikor az emberiség egy része, és fokozatosan a földnek csaknem az egész népessége áttért a földmüvelésre és állattenyésztésre. 12-10 ezer évvel ezelőtt indult el ez a folyamat, és tart szinte máig. A földnek van olyan része, ahol a vadászó-halászó-gyüjtögető törzsek egyenesen ebből a vad állapotból csöppentek be a XIX-XX. század meglódult technikai, sőt elektronikai robbanásába, meg is viselte őket (tüdőbaj, alkoholizmus, és soksok televíziós betegség). Az új gazdálkodási formának a lényege (a kezdetek lassú gyarapodása után) a termelők közvetlen szükségleteit