Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

évtízezredekig kitartó ember- és állatcsontokat is. Több körülményből is úgy látszik, hogy a Szamos és a kisebb észak-erdélyi folyók által hozott hordalék ilyen agresszív, a Körösök völgyében nem tapasztaltunk hasonló jelenséget. így csak a gödrök legmélyebb részén maradt meg egy-két állatcsont - közöttük egy szarvasagancsból kialakított tüzköves sarló. Ritkaság, egyedüli darab a hazai, sőt az egész Kárpát-medencei régészeti anyagban: a földművelés legkorábbi ismert eszköze nálunk. Többek között ilyen sarlókba kellettek az élesre pattintgatott (retusált) kőpengék. Ha temettek is tehát halottakat a feltárt négy-öt hulladékgödörbe, csontjaikból nem maradt ránk semmi. Mivel pedig a Körös kultúra idejében még nagyon ritka volt az a - később évezredekig általános - szokás, hogy az eltemetett mellé útravalót is adtak: ételt vagy italt kis agyagedényekbe, sírmellékletek sem jelezhetik eltemetettek helyét. Ugyancsak a talaj mivolta lehet az oka annak, hogy egyetlen kivételtől eltekintve nem maradt meg az agyagedények festett díszítése, sőt finom, színes külső bevonata sem: a 70-80, cserepekből összeállított mehteleki edény felülete kopottnak, megviseltnek hat, pedig egykor finom, barnás, vöröses bevonatuk volt. Ez a máz nem csak a szépség okán készült, hanem az volt a célja, hogy a felület erőteljes dörzsölésével-simításával-fényezésével vízzáróvá tegyék a