Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

ilyen lapos figuráról sem számoltak be a kutatók az Alföld déli vidékeiről, szemben a zsírfarú nőket ábrázoló szobrok százaival. Találtak viszont - szórványosan — hasonló lapos idolokat Erdély közepén, a Kolozsvár mellett Bácsi torokban, valamint Bulgária újkőkori lelőhelyein is. Éppen ezekre a lapos szobrocskákra szoktak alapozni egy olyan nézetet, hogy Méhtelek telephelye nem az Alföld, hanem Erdély Körös kultúrájának az előőrse volt (ez azonban egyelőre csak feltevés). A lapos idolok ritkasága természetesen szintén felkeltette a figyelmünket. Sőt, egy fontos érv volt a mehteleki ásatások mellett, amelyeket 1972-ben saját erővel kezdtünk el, majd egy év múlva a Jósa Múzeum húszezer forintjával már egy Méhteleken toborzott kis brigád segítségével folytattunk. Négy-öt kiváló embert sikerült találnunk, és rendben is folytak a munkák. Csak egyetlen zavaró tényező jelentkezett, amely ismét az árvízzel kapcsolatos. A Garbolc felé eső hídnál a kocsmát a víz megkímélte, azonban az alvégen lévőt (ha volt ott egyáltalán?) elvitte. Mindenesetre az újjáépítés során a később kialakítandó főtér (soha nem készült el) és az iskola (elkészült) mellett modern blokkokból felépült egy emeletes étterem és kultúrház is. Földszinti kocsmája rögvest a falu központja lett, és dialektikus ellentétet alkotva az akkor még működő fel végi Rozsdással, Fényesnek keresztelték el. Előtte hatalmas traktorgumikkal elhatárolva és védve kuglipálya is készült, a csakhamar használhatatlanná tett kerékpártároló mellett. Nos, a kocsma és a kugli hajdan minden magyar faluban megszokott együttese mágikus hatással volt az akkori mehteleki férfitársadalom jelentős részére. Egy-két napig teljesen normálisan folyt az élet, néptelen volt a kuglipályának még a környéke is (maga a kocsma persze nem). Majd szinte varázsütésre minden megbolydult, és aki férfi mozogni tudott, az kuglizásba kezdett. Főleg szombaton délben, de a hét más napjain is. Mindenki teljes átéléssel, odaadással és elszánással küzdött a téren, mi pedig azt vettük észre, hogy embereink, egyik a másik után elpárolognak: ebédről nem jöttek vissza vagy már reggel sem jelentek meg. Egy darabig nem értettük az egészet, majd szemlét tartva a faluban, rájöttünk a valóságra. A kuglidüh általában másnap hajnalig, esetleg ebédig tartott, de