Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

Egy másik, szögletes, fafaragásra emlékeztető mehteleki idolfajta ugyancsak a görög mitológia másik történetével hozandó kapcsolatba. Ovidius 'Átváltozások' című müvének 10. könyvében maradt meg legteljesebben a Pigmalionról szóló ősmítoszi esemény: Pigmalion, Ciprus legendabéli királya elefántcsontból (de a történet ősi változatában még fából) farag magának egy nőt ábrázoló szobrot, és rögvest beleszeret: Nagy művészettel készített szobrot eközben hó elefántcsontból, amilyen szép nő a világra nem születik sohasem; s a saját művébe bolondult. Elő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot; tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd; művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult Pygmalion az utánzott testtől gyúl szerelemre. Később könyörgésére Aphrodité istennő (az arany Venus) életre kelti a hőn szeretett leányzót. Aphroditének éppen a ciprusi Paphos-on lévő szentélyében eredetileg fából faragott, szögletes és ormótlan, emberi testre alig-alig emlékeztető — anikónikus -, már az ókorban nagyon réginek számító, később kőből is megmintázott kultuszszobra állott. Nos, a Körös kultúra idejéből fentebb leírt, úgynevezett zsírfarú nőket mutató szobrocskák mellett éppen Méhteleken - és hazánkban mindeddig csakis itt - akadtak nem is kis számban, lapos, gyufásdoboz alakú, néha nagyobb, esetenként azonban éppen akkora, sőt kisebb emberfigurákra is. Korábban az agyag általános használata, tehát az újkőkor előtt minden jel szerint még fából készülhettek ilyen szobrocskák. Hogy embert - és jelentős részben nőt ábrázolnak, azt az arc néhány jellegzetes vonása (szem, száj, esetleg orrlik), a köldök mélyedése, néha a két mell és ritkán a nemi szervek mutatják: mindegyiket vonal vagy pontszerű mélyedés jelzi. Ugyanakkor fejnek, kéznek, sőt lábnak semmi nyoma. 1872 óta (akkor történt az első ásatás a Körös kultúra szarvasi telephelyén) egyetlen