Makkay János: Méhteleki kutatások Nyíregyháza, 2003. (Jósa András Múzeum Kiadványai 51.Nyíregyháza, 2003)

találtunk, de egyikük sem hasonlított teljesen az addig másutt látott sok ezernyi csípett cseréphez. Nehéz megmondani, hogy miben tértek el: a csipkedések talán nem voltak olyan szabályosak és mélyek, elrendezésük is rendetlenebb volt, mint azt megszoktuk. De még az ilyen, kissé eltérő cserepek száma sem volt elegendően nagy (legalábbis az Alföld más részein tapasztaltakhoz képest). A talált leletek másik csoportjának darabjait viszont nem csípések, hanem bekarcolt vonalak díszítették. Ez a mintázás az Alföld északabbi részein egykor élt újkőkori népesség jellemzője volt, és úgy is nevezték el már a XIX. század végén, hogy vonaldíszes kerámia. De a péterzugi darabok ezeknél sem illeszkedtek az addig megszokott szabványhoz: az edényfalak vastagabbak és durvábbak voltak az átlagosnál, és a vonalak nem mutatták sem a gyakori szögletes, sem a szintén jellegzetes ívelt és görbe mintákat. Lehet, hogy egy olyan, régóta keresett lelőhelyre akadtunk volna - merült fel a kérdés -, amely éppen azt az állapotot mutatja, amikor a fejlettebb, délről-délnyugatról lassan felhúzódó Körös népek megtanították a még északabbi „barbárokat" az addig ismeretlen agyagedény-készítésre? Ez a feltevés egyúttal azt is jelentené, hogy a nagyecsedi kis csoport valamivel később élt errefelé, mint más, délebbi települések lakói. Ez a később persze csupán néhány száz évet jelenthet. Tegyük hozzá, hogy akkoriban - 6-7 ezer évvel ezelőtt - nem a Nyugat volt fejlettebb a mi síkságainknál, hanem a Dél. A meleg mediterrán vidékek, főleg a tengerpartok népei, akik már akkoriban nemcsak gabonát (árpát, búzát) arattak, és - akárcsak ma - főleg juhot és kecskét tartottak, hanem gyümölcsöt termeltek és szőlőik levéből vörösbort szűrtek és erjesztettek. A nagyecsedi Péterzug átvevő-továbbító szerepe azóta is kérdés maradt, hiszen részletesebb választ majd csak egy ásatástól remélhetünk. Az egyik legelső szatmári ásatásra ősrégi telephelyen azonban másutt került sor. Volt 1970 késői tavaszán-korai nyarán egy szélsőségesen nagy árvíz a Duna és a Tisza völgyében, amely kereken száz napig tartott. Pontosan akkor rendeztük meg Székesfehérvárott a legelső nemzetközi tanácskozást a vonaldíszes kerámia kérdéseiről. Csodálkoztak is - főleg a német - résztvevők: tényleg lehetséges az, hogy