Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Hermann Róbert: A 10. honvédzászlóalj története
soraiban ott volt Karl Leiningen-Westerburg, a 31(Leiningen) gyalogezred számfeletti századosa. Leiningen leveleinek és naplójának köszönhetően a zászlóalj történetének ezt követő egy hónapjáról pontos adatokkal rendelkezünk. Leiningen azt tanácsolta Gergelynek, hogy Módosról éjjel vonuljanak Csákovára, mert így meglephetik a bizonytalan érzelmű lakosságot. Gergely ehelyett előreküldött 30 szálláscsinálót, akiket a kiállított őrök puskalövésekkel fogadtak, mire a szálláscsinálók visszamentek Gádig. így aztán amikor 18-án délután 1 órakor a különítmény megérkezett Csákovához, a város előtt és Gillád felől már többszáz fegyveres paraszt gyülekezett. Gergely a csapat felét Csákóvá felé vezette, ahol a sorkatonaság megjelenésére a tömeg feloszlott. A csapat másik felével Leiningen Gillád ellen nyomult, egy ágyűlövéssel szétkergette az összeverődött parasztokat, majd benyomult a faluba. Itt aztán felbomlott a rend. A század rendje teljesen felbomlott, a falut töb ponton felgyújtották, majd rabolni kezdtek. A tüzet ugyan sikerült megfékezni, de a rablások és más kihágások sok keserűséget okoztak a helyi éknek. Ezután Leiningen osztaga Csákovára vonult. Itt két napig maradt a különítmény, majd visszatért Nagybecskerekre. 41 November 27-én a zászlóalj Zsigmondfalvára vonult. (Leiningen előző nap vette át az egyik század parancsnokságát). November 29-én aztán megindult a támadás. A Tomasevác ellen támadó csapatok négy oszlopban indultak meg. Az első feladata Botos elfoglalása, a másodiké a tomaseváci sáncok arcban való megtámadása, a 4. oszlopé Orlovát elfoglalása és az ottani hídverés, a 3- oszlopé az orlováti h id megszállása, az 5- oszlopé pedig az volt, hogy az 1. és 2. között nyomuljon előre. A 10. zászlóalj a második oszlophoz tartozott, amelyet Vojnits Lajos alezredes vezetett. Az oszlop mellé két vezérkari tiszt is be volt osztva, azonban a sűrű ködben a különítmény úgy eltévedt, hogy 8 órai menet után Orlovát elé ért. A csapatok tűzrakás nélkül, a hideg és nedves földön táboroztak le. Hajnalban a csapatok csatarendbe álltak, azonban a köd nem akart kitisztulni. így aztán Vetter, aki szintén ennél az oszlopnál volt, lefújta a támadást. Az Alibunár elleni támadás szintén elmaradt, Maderspach Ferenc alezredes csapati viszont elfoglalták az ördöghídjai szerb tábort. 42 December elején Kiss Ernő tábornok, aki ismét átvette a bánsági csapatok parancsnokságát, úgy döntött, hogy megismétli a támadást. Ezúttal csak Tomasevác volt a cél. A csapatok Écskán, Zsigmondfalván és Lázárföldén gyülekeztek. Tomasevác a nagybecskerek-pancsovai főúton, a Temes folyó bal partján fekszik. Botostól Orlovátig a jobbpart uralja a balpartot, de a két községnél nincs híd a folyón; Tomasevácnál viszont van, s egy magas töltésen visz be a városba. A jobbparti emelkedés a Zsigmondfalva felé elterülő előterepen is uralkodik, ezért kitűnően alkalmas az erődítésre. Északnyugat felől a Berzava-csatorna védi a várost. A szerbek a jobbparton hídfőt építettek ki egy redoute-tal, előtte a sikamon egy lövészárokkal. A balparton a város és a folyó között, a töltés két oldalán egy tölgy, illetve egy nyárfaerdő volt. A várost védő Knicanin csapatai részint a hídfőben, részint a már említett erdőkben foglaltak állást. A tábor őrsége kb. 5000 emberből és 27 lövegből állott. LÖNINGEN naplója: 66-68. o. 42 LEININGEN naplója: 71-73. o.; OLCHVÁRY: 97. o.
