Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi

nokságát ideiglenesen Czappan József'százados látta el. Ez a két századnyi Dom Miguel honvéd vett részt a január 23-i bodrogkeresztúri ütközetben, ahol kezdetben a csatárláncot alkották, majd a 43. honvédzászlóalj történetéből már megismert félreértés után rendezetten vonultak vissza, s a 20. honvédzászlóalj két századával végrehajtott ellentámadásuk késztette az ellenfelet meghátrálásra, bizonyságot téve ezzel megbízhatóságukról és ütőképességükről egyaránt. Hogy január közepén nem anynyira a legénység szellemével volt a baj, az is bizonyítja, hogy február 5-én már 700 fős a létszám, s ez csak a hosszú menet alatt lemaradozott legénység beérkezésével magyarázható. Igaz, hogy Szabolcsban, s talán a környező megyékben is ekkor már javában folyt az ezred számára az újoncozás, de kizárt dolog, hogy ez februárig 400500 embert eredményezett volna. Január 18-án nevezték ki a zászlóalj új parancsnokát Pálóczy László őrnagyot, aki a bodrogkeresztúri ütközetet követő napokban érkezett az alakulathoz. Kemény, nagy szaktudású tiszt volt, aki a Mészáros hadigőzös parancsnokaként szerzett elismerést magának. (Eredetileg a Turszky-gyalogosok századosa volt.) Rövid idő alatt rendezte a zászlóaljat, s az újra hat századba osztva vett részt a Schlik bekerítésével próbálkozó hadműveletben. Bátori-Sulcz Bódog dandárába osztották be, s a hadtest június végi átszervezéséig itt is maradt. Igen kemény harcot vívott február 27-én Verpelét birtokáért a 43. honvédzászlóalj támogatásával, itt elég jelentős veszteséget szenvedett, mert március 12-én már csak 513 főből állt létszáma. A tavaszi hadjárat legtöbb ütközetében részt vett a zászlóalj. Tápióbicskénél április 4-én ugyan nem nagyon sikerült öregbítenie hírnevét, mert az I. hadtest faluba benyomult csapatai a rejtőzködő horvát határőrök tüzétől pánikba esve menekülésük során magukkal ragadták a Sulcz-dandárt is, s a csatatérre már csak azt követően érkeztek vissza, hogy a III. hadtest Wysocki-hadosztálya elűzte a császáriakat. Két nap múlva azonban a Dom Miguelek kiköszörülték a csorbát, s bár az I. hadtest csapatainak jó része az isaszegi csata első fázisában újra csak a visszavonulásban jeleskedett, Sulcz dandára szilárdan tartotta helyét az arcvonal bal oldalán, és sorra verte vissza Jellacic csapatainak támadását mindaddig, míg az I. hadtest rendezett csapatai vissza nem tértek, majd amikor Aulich tábornok is megérkezett, ellentámadásba mentek át, s szuronnyal verték ki az égő faluból a császáriakat. Hasonló szuronyrohamot produkáltak a nagysallói csatában is, ahol a centrumban harcoltak, véres utcai harcot viva a gránátosokkal. Április 26. hajnalán a zászlóalj katonái is részesei voltak annak a meglepetésszerű támadásnak, amellyel a honvédek birtokukba vették a Duna jobb partján kiépített császári ostromsáncokat. A Kazinczyhadosztály ezt követően már nem vett részt a támadásban, az elfoglalt ostormsáncokat biztosította, így a Dom Miguelek sem vívtak több kézitusát. Annál többet viszont Budavár visszafoglalásánál. A sikeres hadjárat során érzékeny veszteségeket szenvedő zászlóalj május 4-én érkezett meg Buda alá. Egy május 20-án készült létszámjelentés 20 tisztről és 441 főnyi legénységről ad számot, akik közül 417 fő volt szolgálatképes. Március 12-én Kenderesen még 513 emberből állt a zászlóalj, s időközben újoncok is érkeztek az alakulathoz, mert április 9-én 580 fős létszámról tudunk. Budavár ostromában a II. hadtest állományában részt vett az ezred 1. zász-