Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi

délvidéki szerb-osztrák hadtesthez. A többség azonban szolgálatban maradt, s bár január folyamán még folytatódott a tisztikarban az erjedés, 39 fő becsülettel végigszolgálta a szabadságharcot (összesen 25 fő hagyta el az alakulatot). Csuha Antal ezredesként került vissza Péterváradra s átvéve a várparancsnoki tisztet januárban tábornok lett. (Répásy Mihály mellett ő a második szabolcsi honvédtábornok.) Az ezred tisztikarából emellett 3 ezredes, 4 alezredes, és 20 őrnagy látott el jelentősebb beosztást a szabadságharc során, ami kimagasló a sorgyalogezredek tisztikarát tekintetbe véve. 1848 decemberére a nyugati határ mentén védőállást foglaló magyar csapatok létszámát jelentősen meghaladó haderőt vont össze a császári hadvezetés, és bármelyik pillanatban várható volt támadásuk megindulása. Ebben a helyzetben az Országos Honvédelmi Bizottmány a legfontosabb feladatnak a Görgei vezetése alatt álló hadsereg megerősítését tekintette, még más hadszínterek magyar erőinek gyengítése árán is. Csapatokat vontak el a Délvidékről is. A hadszíntér parancsnokai ennek természetesen nem örültek és csak hosszas huzavona után indultak meg a kijelölt alakulatok, így a 39- (Dom Miguel) sorgyalogezred verbászi táborba rendelt 1. zászlóalja, s Nagybecskerekről a 3. zászlóalja. Mindkét alakulatot a Répásy Mihály tábornok parancsnoksága alatt gyülekező tartalék hadtestbe várták, de ide csak a Bánságból érkező 3- zászlóalj vonult be, az is csak a főváros kiürítését követően. Az 500 főt meghaladó létszámú zászlóalj december 29-én indult el Nagybecskerekről Martinovszky Ferdinánd százados vezényletével, s meglehetősen bizonytalan tisztikarral. Appel alezredes ekkor már Péterváradon volt, s átvette az ezredparancsnokságot. A helyébe kinevezett Martinovszky Ferenc őrnagy viszont alig néhány napos parancsnokság után nyugdíjazását kérte, hogy ne kelljen szembe kerülnie a császárikirályi katonasággal. Jónéhány tiszt is hasonlóan gondolkodott, s bár nem mindegyik hagyta el alakulatát, ellenérzéseik megmaradtak. Az ideiglenes parancsnok, Martinovszky Ferdinánd Cegléden ennek hangot is adott, amikor január 4-én átvonulóban kézhez kapta Répásy parancsát, hogy ne a kiürített Pestre, hanem Miskolcra, a szorongatott helyzetben lévő felső-magyarországi hadtest erősítésére siessen. A tisztet feljelentették, s Csány László teljhatalmú kormánybiztos vizsgálatot rendelt el, de Martinovszky elmozdításának oka mégsem ez volt, hanem alakulatának „elolvadása". Ernődön csatlakoztak január 11-én Zákó István őrnagy dandárához, amelyet szintén erősítésül küldtek Mészároshoz. Zákó jelentése szerint ekkor 560 emberből állt a zászlóalj, tehát a hosszú menetelés a dermesztő hidegben nem okozott számottevő veszteséget. Innen Tokajba irányították a Dom Migueleket, de a leköszönő hadtestparancsnok, Mészáros Lázár jelentése szerint „500 ember helyett a felével" érkezett ide 14-én reggel a zászlóalj. Mészáros vizsgálatot rendelt el, s utóda, Klapka ezredes 16-án már arról értesíti Kossuthot, hogy az alakulat „csak 120-150 emberből állt, a többi valószínűleg bnjtogatások következtében hátra maradott". A bujtogatás akár igaz is lehetett, de a legénység elmaradásának igazi oka sokkal inkább a rettenetes hideg, illetve az elbizonytalanodott tisztikar nemtörődömsége volt, aminek nyomán az alakulat fegyelme felbomlott. Klapka valószínűleg túlzott, mert 15-én a két századba összevont alakulat 300 főből állt, bár az is lehetséges, hogy ez az élelmezési létszám, s a szolgálatképesek ennek csak a felét tették ki. A csonka alakulat parancs-