Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)

Kedves Gyula: Egyéb alakulatok szabolcsi honvédéi

akik Kiss Ernő kastélya után a falut is szerették volna kirabolni. Kétszer is megpróbálták visszafoglalni a szerbek Elemért, de a Dom Miguel-bakák véres fejjel kergették viszsza őket a késő estig folyó küzdelem során. Októberben a hadtestté szervezett bánsági magyar katonaságot két hadosztályba osztották be. s a Dom Miguelek 3. zászlóalja Vetter Antal ezredes Nagybecskerek körzetében elhelyezett hadosztályába került. Itt heteken keresztül széttagolva helyőrségi szolgálatot és biztosító feladatokat látott el a zászlóalj, majd december 5én részt vett a tomasováci szerb felkelőtábor ellen indított nagyszabású támadó hadműveletben. Az időközben alezredessé előlépett Appel Lajos 5 zászlóaljból, 3 huszárszázadból és 18 lövegből álló hadoszlopába osztották be a Dom Migueleket. Feladatuk volt Orlovátnál átkelni a Temesen, s dél felől megrohanni Tomasovácot, hátba támadva ezzel a hídfőt védelmező szerbeket. A hadoszlop többi alakulata ezalatt a folyó mentén oldaltámadást hajtott volna végre. A hídverés azonban sokáig tartott, így csak délután 3 órakor kezdte meg a megkerülő csoport a támadást, akkor amikor a hídfőt szemből támadó csapatokat jelentős veszteségeik és a jól szervezett szerb védelem erőssége miatt Kiss Ernő tábornok már visszarendelte. Appel hadoszlopa élén a csatárláncba szétbontakozott Dom Miguelekkel így hiába tört be a faluba elérve a templomteret is, a többi csapat támogatása nélkül kénytelen volt a hídfőből megérkező szerb főerők elől visszavonulni. December 10-én újabb magyar hadművelet indult a bánsági szerb állások áttörésére. A Dom Miguelek újra a tomasováci tábor elfoglalására lettek kijelölve, ami ezúttal sikerült. Damjanich csapatainak alibunári sikere nyomán a szerbek észrevétlenül kiürítették a tomasováci tábort, így a 13-án a hídfő előtt félkörben felsorakozó magyar hadosztály legnagyobb ámulatára másnap hajnalban ellenállás nélkül szállhattak meg ezt a fontos szerb támpontot. A további hadműveletekben a Dom Miguelek már nem vehettek részt, mert kivonták őket a Bánságból. A Péterváradon állomásozó két Dom Miguel zászlóaljnak az erőd magyar kézen való megtartásában volt pótolhatatlan szerepe. Az 1848. október 4-i császári manifesztum hatására, még abban a hónapban sorra mondták fel az engedelmességet az erdélyi, a bánsági főhadparancsnokságok, Arad és Temesvár erődjei. Az új szlavóniai főhadparancsnok br. Blagoevich Imre altábornagy ugyan hű maradt a magyar kormányhoz, de a székhelyét képező péterváradi erődben kormányellenes szervezkedés bontakozott ki a várparancsnok Heinrich Hentzi vezérőrnagy vezetésével. A szeivezkedést felderítő vizsgálat megállapítása szerint a Dom Miguel sorgyalogezred tisztikarának egy része is engedett a magyarellenes befolyásolásnak, de azt az augusztusban ezredparancsnoki kinevezést kapott Baussnern ezredes „elnyomta". Hentzi leváltásával a helyzet normalizálódott, de decemberben a császárikirályi hadsereg főerőinek támadási előkészületei és Windisch-Grätz proklamációi újabb problémát okoztak, amelyek az ezred tisztikarában az októberinél mélyebb válságot eredményeztek. A legénység azonban altisztjei vezetésével egy emberként állt ki a Kossuth vezette Országos Honvédelmi Bizottmány mellett, s fenyegető fellépéssel kényszerítette a tiszteket esküjük betartására. Az események hatására Baussnern József ezredes december 20-án nyugalmaztatta magát, de a várban maradt. Tisztjei egy része kilépett a szolgálatból, néhányan egyenesen átálltak a szerveződő