Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj
kozzon a legénységgel, törődjön problémáikkal. Ezt többen is nehezményezték, és megkezdődött a tisztikarban a betegszabadságra való kéredzkedés. Ez nem volt ritkaság más alakulatoknál sem, így központi rendelkezés született arról, hogy ha az igazolatlanul távol lévő tisztek 14 napon belül nem jelentkeznek alakulatuknál, törlik őket a létszámból. Az I. hadtestnél viszont alighanem csak Földváry volt az egyetlen zászlóaljparancsnok, aki érvényt is szerzett ennek, igaz, hogy nem mindig járt el körültekintően, s az időközben más megbízatásuk miatt távol lévőket (mint Kralovánszky Frigyest) is kitöröltetett a tisztikarból. A hadügyminisztériummal folytatott hivatalos levelezésében is meglehetősen keményen fogalmazott, szókimondó írásaival találkozhatunk, így a sértődött tisztek panaszai ott szíves meghallgatásra találtak. Földváryról elterjedt a vélemény, hogy basáskodik, s maga Mészáros hadügyminiszter utasította rendre, igen keményen: „A magyar zászlóaljak parancsnokai épen nem basák, s nem is jogosítvák azon örökös eljárásra, hogy a tiszteket csak úgy szeszélyes tetszésök szerint szélnek eresszék, s ujjakat szegődtessenek be cselédek módjára ". A március 10-én kelt levél értelmében Klapka György ezredes, hadtestparancsnok 14-én rendelte magához Földváryt, válaszadásra utasítva. A kitűnő katona nem értette miért molesztálják, s bár 16-án kelt levelében önérzetesen védte álláspontját - „én ön - vagy magánérdekből semmit, mindetit hazámért kívánok tenni, melynek mindenemet feláldozni polgári kötelességemnek hiszem, melyért tettem is, hogy ez után is tegyek ezen nagyon tisztelt miniszteri leirat sem fog lehangolni" - megelégelte a tisztikarával (helyesebben annak távollévő részével) való huzakodást. Sikerült elérnie régi parancsnokánál Damjanichnál, hogy vegye át a III. hadtestbe, s kapja meg a 3- honvédzászlóalj parancsnokságát. 43 Mindezen gondok a csata utáni napokban még csak annyiban jelentkeztek, hogy a Földváry mellől lassan elfogyó tisztikar egyre nehezebben tudta a zászlóalj fegyelmét fenntartani. Ehhez jáaüt hozzá még az is, hogy a Tiszafüredre való visszavonulást feneketlen sárban, rettenetes viszonyok között kellett végrehajtani, s a katonák élelmezése igen sok kívánnivalót hagyott maga után. Február 28-án Mezőkövesdre vonult vissza a honvédsereg, s itt egy rövid lovassági összecsapásban a magyar huszárok visszaűzték a császáriak Montenuovo-lovasdandárát. Ezt követően három oszlopban folytatódott a visszavonulás a Tiszához. A jobb szárnyat Klapka hadteste alkotta, megerősítve a II. hadtest Szekulits-hadosztályával, fedezve a többi seregrész útját. Egerfarmosnál március 1-én meg is támadták ezeket a csapatokat a császáriak Wrbna altábornagy által vezényelt csapatai. Megállításukra a Máriássyhadosztály bontakozott szét, míg a többiek, így a 43. honvédzászlóalj is Poroszlóra vonult. Március 2-án Klapka csapatait Tiszafüredre rendelték. Másnap itt mondta fel Dembinskinek az engedelmességet a hadsereg parancsnoki kara, mire a teljhatalmú kormánybiztos nem tehetett okosabbat, mint hogy felmentette beosztásából a fővezért. Dembinski utolsó intézkedéseként azonban még útba indította Szolnok felé az I. hadtestet Damjanich és Vécsey ott kibontakozó támadásának segítésére. A lengyel tábornok úgy vélte, hogy a kudarcba fulladt ellentámadása Szolnok térségében Az afférra vonatkozó iratok: Mészáros dorgáló leirata. HL. 1848-49: 16/467, Földváry válasza 16/467 c. Ugyanitt található Földváry két kifogásolt levele is a hadügyminisztériumhoz, illetve annak katonai osztályához 16/467 a. és b. sz. alatt.
