Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj
megváltoztatni. Időközben a centrumban is kedvezőtlenül alakult a harc, s Dembinski kénytelen volt délután általános visszavonulást elrendelni. A csata elveszett, de a honvédalakulatok többsége jól helytállt. Ezekhez tartozott a 43. honvédzászlóalj is. Egész nap folyamatosan tűzben volt, sorozatban hajtott végre szuronyrohamokat, mégsem tört meg kitartása, fegyelme, mint a korábbi ütközetekben. Földváry kétségkívül jó munkát végzett, ütőképes alakulatot formált a zászlóaljból. Ám azon, hogy az alakulat mindvégig csonka maradt parancsnoksága alatt, nem tudott változtatni. Szinte megfoghatatlan, hogy két hónapon át nem került sor a zászlóalj feltöltésére, de legalább jelentősebb mértékű létszámpótlásra. Bizony amilyen jó eredménnyel folyt 1848 őszén az újoncozás Szabolcsban, ahhoz képest a 43- honvédzászlóalj szökevényeinek összegyűjtésében egyáltalán nem jeleskedett a vármegye vezetése. Az okokat csak találgatni lehet, de úgy tűnik, hogy a zászlóalj hazamenekült legénységének egy részét a szabolcsi önkéntes lovasosztály ebben az időben elkezdett szervezéséhez használták fel. Az viszont, hogy a hadügyminisztérium miért nem gondoskodott a létszámpótlásról végképp érthetetlen. A 43. honvédzászlóalj így még heteken keresztül csak három százados alakulatként vett részt a hadműveletekben. Létszámviszonyainak alakulásáról csak hozzávetőleges képet alkothatunk, miután a legtöbb jelentésben, hadrendben csak körülbelüli létszámadatok szerepelnek. A kápolnai csata után legközelebb március 12-én van pontos létszámadat a zászlóaljról, ez 425 fő, ami arra enged következtetni, hogy nagyon súlyos veszteségek nem érték az alakulatot Verpelétnél, bár órákon keresztül harcolt a túlerőben lévő császári csapatokkal. 41 Elekes István szerint (zászlóalj segédtisztként szolgált ezekben a napokban) a csata után bomlott meg Földváry Károly őrnagy és zászlóalja jó kapcsolata, s a csata másnapján mindketten áthelyezésüket kérték, mert „a szabolcsi fiúk egy nap háromszor hagyva bennünket cserben, visszakívánkoztam"(t.i. eredeti alakulatához, a 3- honvédzászlóaljhoz - K. Gy.). 42 Az iratok között azonban ennek nem lelni nyomát. Annál inkább egy más természetű ellentétet a zászlóaljparancsnok és tisztikara között. Földváry kezdettől nehezen viselte el, hogy egy csonka zászlóaljat vezényel, s egyre türelmetlenebbül várta, hogy megérkezzen a Nyíregyházán újjászervezett többi százada is. Erre azonban hiába várt, miután csak kisebb csoportokban érkezett százegynéhány szökevény és elkóborolt honvéd, s a kudarcot - nem alaptalanul - a tisztikar azon részének alkalmatlanságában látta, akik elhagyva a hadműveleti területen tevékenykedő alakulatukat, betegség és ezernyi más ürüggyel a hátországban lézengtek, s nem foglalkoztak a legénység összeszedésével. Egy idő után a zászlóalj harcoló századainál lévő tisztekkel is összekülönbözött, nem véletlen, hogy segédtisztjéül is a 3. honvédzászlóaljból ismert bajtársát, Elekes István főhadnagyot választotta. Kemény fegyelmet követelt a tisztektől is, és azt, hogy a tisztikar többet foglalA csata lefolyását kitűnően bemutatja BORL'S, i. m.: 225-278. o. A Verpelétnél folyó harcokra és a zászlóalj helytállására Klapka: Nationalkrieg I. köt. 254-255. o. A szökevények összeszedésének gondjaira SzSzBMÖL. IV. B. 103. 3d, a létszáma OL. 1848-49. II. 2. Ol IB 1849: 4157. 12 VAIIOT Imre (szerk.): Honvédek könyve. Pest, 1861. III. köt. 2. o. Kiekest itt minden bizonnyal megcsalta emlékezete, hiszen a 43. honvédzászlóalj helytállására számos bizonyíték van, s az időrenddel is bajban van, mert visszahelyezését Földváry intézte el március végén.
