Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849). (Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998)
Kedves Gyula: A 43. honvédzászlóalj
után? Dembinski hibás döntésének keserű következménye február 27-én mutatkozott meg Verpelétnél. 40 Február 26-án ugyanis Windisch-Grätz és Dembinski számára egyformán váratlanul a Tárna mentén összeütköztek az egymás irányába mozgó ellenséges csapatok, s a Dembinski által heteken át tervezett döntő csatából egy igazi találkozóharc kerekedett ki. Az első csatanap inkább csak az erőviszonyok felmérése jegyében telt el, a magyar jobbszárnyat alkotó Dessewffy-hadosztály nem is került tűzbe. A két hadvezetés legfőbb célkitűzése a rendelkezésre álló csapatok időben történő harcvonalba juttatása volt. Dembinski ezt nem tudta megoldani, így 27-én a honvédseregre nézve hátrányosan folytatódhatott a csata. Különösen a jobb szárnyon alakult ki válságos helyzet, ahol a 43. honvédzászlóalj is harcolt. Klapka elmulasztotta a siroki szoros kellő megerősítését, így 26-án késő este Schlik teljes hadteste áttörte a gyenge magyar védelmet, s kapcsolatba lépett Windisch-Grätz csapataival. Feladata másnapra a magyar jobb szárny szétzúzása volt, s 27-én reggel teljes erejével támadást indított Verpelét ellen. A falut Klapka védte a Dessewffy-hadosztály mindössze 3600 katonájával, 16 lövegével. Schlik közel 10000 emberrel és 34 löveggel rendelkezett. Ilyen körülmények között csak rövid ideig lehetett tartaniuk a honvédeknek Verpelétet, ezért a Poeltenberg-hadosztály utasítást kapott, hogy vonuljon Verpelét védelmére. Addig is Klapka a faluban a 43. honvédzászlóaljat és a Dom Miguel sorgyalogság III. zászlóalját rendezte védelemre, de az összesen 800 főt kitevő két alakulatot heves harcban Verpelét keleti szegélyére szorította a császári Kriegern-dandár három zászlóalja. A 34. honvédzászlóalj bevetése bár nem egyenlítette ki teljesen az erőviszonyokat, azt eredményezte, hogy a falu nagy részét viszszafoglalták a honvédek. De a szilárdan császári kézben tartott Tárna hídon keresztül egy újabb császári dandár tört be a házak közé, s a nagy túlerő újra, immár végleg kiszorította a honvédeket Verpelétről. Csak ekkor, 10 óra körül érkezett meg Poeltenberg hadosztálya, s ezt kihasználva Klapka rohamot rendelt a falu visszafoglalására. Poeltenbergnek először a lovassága csapott össze a császáriakkal, s míg a huszárok elűzték véres közelharc után a vérteseket, Klapka gyalogsága rendeződhetett. Földváry Károly őrnagy a 43. honvédzászlóaljat újabb rohamra vezette, zászlóval a kezében az élen rohant, s legénysége bátran követte. A házak között azonban meglassult a zászlóalj rohama, s az erős puska- és kartácstűzben nem tudtak továbbmenni. Földváry többször is próbálkozott a roham megismétlésével, de zászlóalja egyre kisebb létszámban követte. A túlerőben lévő császári gyalogság faluból történő kibontakozása pedig lehetetlenné tette a további rohamokat, s Klapka visszavonulást rendelt el a Kerecsend északnyugati előterében húzódó dombvonulatok gerincéig, hogy ott várják be a megígért erősítést. A visszavonulás során érkezett a helyszínre Görgei, s átvette a jobbszárny vezényletét, Klapka pedig a tartalékban lévő Sulcz-dandár felkeresésére indult. A magaslatokon Bulharyn ezredes vezette a Dessewffy-hadosztály védelmi harcát, amellyel még órákig feltartóztatta az ellenfelet. Bár megérkezett Sulcz dandára, csekély létszámával nem tudta az erőviszonyokat III.. 1848-49: 14/486. Klapka tervére Georg Klapka: Der Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849. Leipzig, 1851. (a továbbiakban Klapka: Nationalkrieg) I. köt. 240-243. o. A terv értékelésére BORÚS József: Dembinski fővezérsége és a kápolnai csata. Budapest, 1975. 141-143- o.
