Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

non, ismételten kijelentett fenyegetődzése-. „Tüzérek, elevenen fogunk megnyúzni titeket!" Egy másik alkalommal biztatták gyalogosainkat, hogy akadályozzák meg működésünket. A támadással az oroszok eleinte csak járőrnyi, vagy szakasznyi erők bevetésével igyekeztek célt érni. Később azonban egy-két századdal is hajtottak végre támadásokat. Ezek a támadások 2-3 naponként megismétlődtek, mindig más időpontban. Néha hajnalban, néha délben, de leggyakrabban az esti órákban következtek be. Megindulásukról pontosan tájékoztatva voltunk, mert a támadást megelőzőleg 1-2 órával mindig hangos énekszó hallatszott át állásaikból. Ha a felderítők jelentették, hogy „Kniazdworban énekelnek az oroszok", tudtuk, hogy küszöbön áll a támadás. Ezeket a támadást bejelentő énekléseket soha nem értettem meg. Már a Don melletti harcok alatt is tapasztalhattuk az orosz gyalogságnak kitűnő kiképzését és ennek megfelelő magatartását. Az észrevétlen előnyomulásnak, megtévesztő berendezéseknek, harcszerű magatartás valóságos mintaképeinek bizonyultak. Kifogyhatatlanoknak bizonyultak különböző cselfogásokban (színlelt menekülés, ellenséges egyenruha használata stb.) és így érthetetlen volt támadási szándékaiknak ez az éneklés útján való előzetes bejelentése. [...] Időközben megérkezett Munkácsról a vesztegzár alól felszabadított 3- üteg és a Stanislau környékén bevetett 1. üteg is. így egész osztályom ismét együtt volt. [...] Az oroszok harctevékenysége a hadosztály egész arcvonala előtt napról-napra élénkebb lett. Úgy látszik sikerült felderíteniük a hátrább fekvő felvételezőhelyek, parancsnokságok, sőt részben a tüzelőállások helyét is és ezeket naponta, rendszertelen időpontokban tűz alá vették, igaz, hogy különösebb eredmény nélkül. A németek elrendelték két hátrább fekvő újabb állásnak a kiépítését. A munkálatok megkezdődtek, de elég vontatottan haladtak. A legénység egy részét kivonták és hátul dolgoztatták. Mi is ki kellett hogy építsük az újabb állások mögötti tüzelőállásainkat. A jelenlegi állásterületen ütegeinket a németek minden mélységi tagozódás nélkül úgy kívánták felállítani, hogy azok egymástól 5-600 méternyire, szinte kiigazodva, egy vonalban feküdjenek. Az ütegek közötti keskeny térközökbe tervezték beállítani csekély számú páncéltörő lövegeiket. Céljuk ezzel az volt, hogy egy esetleges áttörés esetén ez a kiépített tüzérségi vonal tartsa fel az ellenséges harckocsikat és ebbe kapaszkodhassanak meg visszavonuló gyalogosaink is. Mi tüzérek kézzellábbal tiltakoztuk ez ellen a képtelen elgondolás ellen. A néhány 10,5 cm-es könnyű tarackos ütegen kívül a többi lövegünk egyáltalában nem volt alkalmas arra, hogy velük harckocsitámadásokat közvetlen irányzással visszaverjünk. Még páncéltörő lövedékeink sem voltak. Arról nem is beszélve, hogy mi történik akkor, ha egy sikeres orosz áttörés esetén valamennyi üteg egy időben kénytelen állást változtatni. [...] Július 23-án csend volt előttünk. Ezt felhasználva lóháton hátramentem és bejártam a Kubajowka területén kiépített második vonal mögötti tüzelőállásainkat. Mind elő volt készítve és az azokba való visszavonulás az erdőn át biztosítottnak látszott. Ennek az állásterületnek közvetlen közelében az utászok a hadosztályparancsnok részére éppen befejezték egy magasfigyelő építését. Állásváltoztatás esetére ezt lefoglaltam a saját részemre. A gyalogság második állásai nem voltak kiépítve, csak kijelölve. Alig tudtam elképzelni, hogy gyalogságunk abban kitartson, ha jelenlegi kiépített állásait nem fogja tudni tartani. Visszatérve harcálláspontomra elrendeltem, hogy másnap a távbeszélők minden nélkülözhető távbeszélővonalat bontsanak le. 56