Bene János: Huszonnégyes honvéd ek a Kárpátokban. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 42. Nyíregyháza, 1997)

ugrálunk, majd rohanunk az utcán végig, mentjük, ami menthető. Ilyen szorongatott helyzetben még nem voltam. A falu végén a zászlóaljparancsnok gyülekezteti az embereket, majd kis csoportokban indítja őket Krasznahorka felé. Velem a törzs jön. Útközben 3-4 ízben is géppuska-, golyószóró-, géppisztolytüzet kapunk, de megyünk tovább Krasznahorka felé. A Mauzóleumnál megállunk. Felfogjuk az arra jövőket. Közben irtózatos erejű aknavető- és tüzérségi tüzet kapunk. A Mauzóleum kertjében lévő bunkerekbe bújunk, majd az „őrházba" megyünk. Kb. félórát tartunk ott ki. Én előremegyek autóval Rozsnyó felé. Kérésein a zászlóalj embereit. Vári alezredes harcálláspontjára jutok. Ott is komisz a helyzet. Az út szétlőve, rengeteg a becsapódás okozta gödör. Visszamegyek autóval a hídhoz. Ott rendeződünk. Eddig csak 30 emberről tudunk, de lassan gyülekeznek és együtt vannak a századok maradványai. Nagy az öröm. Aknáznak. A Krasznahorka melletti védőállást megszállja a 3század, a 2. század tartalék. Krasznahorkaváraljára megy a zászlóalj-parancsnokság. Ott lesz a harcálláspontunk. Aránylag kevés a veszteség (halott, sebesült, eltűnt: 30 fő), 3 aknavető, 4 taliga', 6 ló, egy-egy villámgéppuska és golyószóró hiányzik. Itt próbálunk megkapaszkodni. [...] Január 25. 8 óra 20-kor a zászlóalj-parancsnokságtól balra a hegyről sível ereszkednek le a románok és három oldalról, kb. két zászlóalj erő támad. 8.30-kor parancsot adok a géppuskáknak, konyhának, kocsiknak, aknavetőknek, hogy azonnal induljanak. Tíz perc múlva már senkivel sincsen összeköttetésem, mi is indulunk. Rettenetes út. Szerpentin a hegyoldalban. A gránátvetők közvetlen irányzással lőnek bennünket. Géppuska- és golyószórótűzben kapaszkodunk fel a szerpentinen. Kocsik, lovak, taligák, halottak, sebesültek maradtak a szerpentinen. Aki leül a hóba, kidől csak egy pillanatra is, azt a sítalpakon közlekedő ellenség elfogja. A Varghaszázad teljes fegyverzetével (Vargha és Tarkányi hadnagy" is) konyhával, vonatával együtt fogságba esett. Veszteség: 2 tiszt és 80 fő honvéd hadifogoly. Felvételező, lőszeres kocsik, összesen hat kocsi lovakkal, anyaggal, lőszerrel szintén elveszett. [...] Március 1. Március köszöntött ránk, tavaszias idő. Nincs nagy hideg, de a hó még kb. egy méter magas. Ha rálépünk a terepen, félméterre süllyed. Kezd olvadni. Hevenyészett védőállásban vagyunk. Nincsen kiépítve. Azt hittük, hogy egy hétig se lehet tartani. Álljuk a helyünket és közben támadunk. Támadtunk a Veporra keleti részéről, most sikerült a magaslatok északi részeit is elfoglalni. [...] Március 3- Reggelre havazás. Újra jön a tél. A hadosztály „Győzelem" című lapjában a 12/1. zászlóaljról írnak. Nagyon megdicsérik egységünket. Vári alezredes telefonon gratulált a volt zászlóalja teljesítményéhez, f...] Vári Ferenc (Komárom, 1903- IX. 27. - Sopron, 1990. I. 1) alezredes. Hadibeosztásai az alábbiak voltak: 1944. június 20. és augusztus 19- között a 4/IL, azt követően a 4/1., szeptembertől pedig a 12/1. zászlóalj parancsnoka; 1944. október 21. és 1945. január 21. között a 12. gyalogezred parancsnoka; majd március 16-ig egy harccsoport, végül a stubnyalürdői harcbeszüntetésig ismét a 12. gyalogezred parancsnoka. Taliga: aknavető, és nehézpuska állásváltoztatásához használt, kétkerekű, emberi-, vagy lóvontatású szállítóeszköz. Dr. Tarkányi Béla (Fertőhöz, 1915. XI. 2. - ) tartalékos hadnagy. A soproni 4/1. zászlóalj kötelékéből került 1944 szeptemberében az újjászervezett 12/1. zászlóaljba, ahol a 12/2. puskásszázad szakaszparancsnoka volt. 1944. december 20-án fogságba esett, ahonnan 1945. április 1-én szabadult. A naplóban tévesen szerepel. 116