Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

- Köszönöm. - Medgyessy Géza! -Jelen. - Itt a leveled. így megy a levélosztás. De ez sem mindig sima ügy. - Szabó Ferenc! - Nincs itt, három napja kint van, felderítőbe ment. - Balogh Imre! - Délelőtt megsebesült, elvitte a sebesültszállító kocsi. - Majd utána küldjük. Fekete Gyula! - Elesett! - Az lehetetlen! Tudnám. - Most telefonálták a főfigyelőből. Vonalvizsgálaton volt egy aknalövedék repesze halálosan megsebesítette. Hány levél téveszt célt, nem éri el a címzettet, s fordul vissza, oda, ahonnan jött. Jött, hogy örömet okozzon, s megy, hogy a gyász hírvivője legyen. Nem kaphat mindenki mindennap levelet. A kimaradtak körében egy megmagyarázhatatlan irigység keletkezik annak irányában, akinek levele érkezett. Azok, akik nem kaptak levelet, azt, aki levelet kapott, kapitalistának tekintik, aki máról holnapra meggazdagodott egy levéllel, betűkkel, sorokkal, szerető szavakkal. A levéltulajdonos érzi is a gazdagságát. Sajnálná is a többit, ha a lelki, az érzelemvilágában maradna még hely másoknak is. De nem jut. Befelé fordul, önmagába tér vissza, jóval és rosszal vegyesen a teljesség ereje tölti el, kiszórni innen minden más. Minden levélérkezésnek megvan a maga története. Szinte szabálynak mondhatjuk, hogy az, aki levelet kap, visszavonul. Ne lássák, ne hallják. Elszigeteli magát a külvilágtól. A levél első olvasása során a katonának kettős vágya van. Külön-külön szeretné érzékelni a levél minden sorát, szavát, betűjét, megérteni, átélni minden gondolatát, ugyanakkor szinte egyszerre szeretné befutni az egész levelet - nincs-e veszedelem benne! Mert az első kedves, szokásos szavak békés nyugalma mögött a későbbi oldalak további soraiban ott húzódhat meg az, amitől félünk. A nagymamát nem lehet már megoperálni, az adóhatóság nem engedi el az adóhátralékot, a szerkesztőség visszaadta a kéziratot, a lakást felmondta a bérbeadó, a hitelező megkérdezte, hogy a címzett katona az adósság kifizetése elől miért ment el katonának? A katonák ismerik a levél utáni arcot. Ha rossz hír érkezik, kiül az a sápadt, elnyúlt arcra. Hiába száll mélyre a lélek fájdalma. Akik napról napra együtt vannak, ismerik egymás minden mozdulatát és azt is, ami a mozdulatok mögött meghúzódik. Az, aki legközelebb áll, a barát egy idő elteltével a levéltulajdonos vállára teszi a kezét. - Ne búsulj pajtás. Két hétig utazott a leveled, azóta a beteg meggyógyult, a feleséged visszakapta a lakást, mindent elintézett az ügyvéd... Van, aki nem hagyja magát vigasztalni. Visszájára fordítja a baráti szót. Igen, két hét is eltelt azóta, hogy a levél eljött. Igen, azóta beteg lehet már az egészséges gyermek