Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Végszó. Civilként sem könnyű kezdeni

Példa ahogy hozzánk azt a hintót hozá Nem is egyet, hanem két hintót kerített Még ma is nagy rejtély, kettőből hogy lett egy. Somay Jóskának egy a feladata Hogy a lőszereket egymás mellé rakja Nyilvántartsa mindig mennyi páncél, repesz, Tudta nélkül abból, bizony te nem vehetsz Mindig pontos jelentését kapom, Például: van lőszer, legalább egy halom. A lőszerpukkasztás leggondosabb őre, Többet gondol erre, mint akár a nőre Jóbarátunk Pócsi, mégpedig a László Tüzes golyóbissal oroszhalált gyártó Ha Mogyoróssy lennék és megjutalmaznám Úgy megy tőlünk a tűz - mint víz át a kannán. Magáról az ember se jót és se rosszat Mert minden más ember imígy gondolkozhat: Jót mondott magáról? Beképzelt és henceg Ha meg rosszat mondok önmagamról csúnyán Csupa szerénységből magam ütöm kupán Arra most nincs időm, mindenkiről szóljak Legalább szavamért kevesebb szó róhat De hát azért egy-két összeszedett szóba Hadd csendüljön fel most ütegről a nóta Úgy vagy két hónapja nem áll soká sátra Alig hogy megnyugszunk, ismét megyünk hátra Mások hibájából van oly sok-sok menet Hiába, ütegünk mindenütt nem lehet Ahol mi megállunk, megállnánk a sarat De a német sógor itt-ott meg-megszalad. Na de mondogatjuk mindennek van vége Nem hátrálhatunk fel a csillagos égre A legjobb fegyverünk csodálatos humor Mindig kacag szemünk, sohase lóg az orr De van is ok rája, oly vicces a világ, Csak meg kell látni azt, hogy a bab is virág Első lehetőség: nevetni kell rajta Kicsi babszemek közt hogy úszik a marha Ezen meg nevetni lehet egész héten Babgulyásnak híján sose voltunk kérem