Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Végszó. Civilként sem könnyű kezdeni
De van egyéb ok is mi kivált nagy kacajt Például mikor a löveg sárban akadt Jól lehet mulatni, izzad a sok ember Százan szuszakolják, szakad kötél, kender Ha félig kihúzzák menten visszacuppan Esik a sok ember egymásra nagy kúpban Van alkalom ekkor heccre, viccre száz is De jobb, ha nem hallja fehércseléd: Máris A sok éjjeli menet, az meg egy külön nagy szám A sok jó esetet nem győzi már a szám A látótávolság lósörény és farok Gyeplün és kantáron szorosan a marok Hajnalhasadtakor, mikor kisüt a nap Könnyed, vidám szemünk a nap felé kacag A nevetősek közt legnevetőbb fajta Távbeszélőinknek kicsi, lelkes raja De miért ne lenne legnagyobb a kedvük Ütegszervezetben mindenütt van helyük Idegszálat kötnek agytól hasig, lábig Fektetett vonaluk szórögöket szállít Letett vonal mellett ide-oda Többszörösen téve ugyanazon utat Amelyik éppen ül, neveti társát Flogyan cipeli a szerelékes táskát. A rádiósokról nem szólhat az ének Nem volt példa arra, hogy összejönnének. Ütegünk hajtása, szemünk fénye az Ágh Lágy, szende és kaján, mint sokszínű virág Száz lánnyal levelez, mindnek csókot küldöz Levelién bájos, mint akár egy kis őz „Érdekes Újság"-ban jelent meg a neve így nőtt százra sok lány hozzáírt levele Önmagát kínálta szerte a nagy Földön Én vele az időt tovább nem is töltöm. Jó lövegvezetőnk névszerint a Bartha Akárhogy is vesszük, ő egész más fajta Nem kell neki a nő, ő a könyvet bújja Magas ívelően felfelé megy útja Ok nélkül ő soha nem tagad nem állít Nem régen tette le a negyedik polgárit.
