Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

- Tudomásul vettem főhadnagy úr! - A hadnagy úr miért nem teszi le az esküt? - Ugyanazért nem, amiért a főhadnagy úr sem! Jóny Viktor megdöbbenten nézett rám. Megkövülten álltunk egymással szemben. Egy-két kínos másodperc és Jóny Viktor szeretettel átölelt. Tudomásul vette a válaszom. Szóba került, hogy az osztálytörzsnek csak jelenteni kellene az eskü letételét. Én ehhez sem járultam hozzá. És elfogott a düh, mint mindenkor, amikor Szálasi neve szóba került. Korábban már megkérdezték tőlem, ha ennyire megvetem Szálasit, miért vagyok még a harctéren? A válaszom minden esetben az volt, az átállás az egész hadsereg (legalábbis egy nagyobb egység) kötelessége. Egy állam, amelyiknek széthullt a hadserege, nem tárgyalóképes. A magyar hadsereg csak akkor szerezhet érdemet, ha egyszerre áll át, az egyenkénti távozók, ha elfogják, szökevények, azokat főbelövik. A háború legvégén esztelenség az élet esztelen kockáztatása. Már eddig is több százezer magyar pusztult el. Jóny Viktorral nem beszélgettünk többé az eskü letételéről.