Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Súlyosan betegen felderítőben. A németek pókhálóvonalának az áttörése, menekül a járőr. A tüzelőállás bekerítésének a veszélye. Ütegparancsnoki tanfolyamra vezényelnek Jelezték, a szovjet hadsereg újabb támadásra készül, az ütegnek felderítőt kell kiküldenie. Jóny Viktor pontosan közölte, hogy melyik hegygerincen keressem az első vonalat. Az első vonalat a németek tartják. A térkép alján megtaláltam a hegyvonulatot, de a természetben, a hegyvonulaton az első vonal sehol. Már attól féltem, hogy az ellenséges csapatok karjaiba tévedünk. Akkor észrevettünk egy nyáj nélküli magányos pásztort. Közelebbről megtekintve egy német katona volt. Kiderült, hogy itt nem első vonalról, hanem első pontról van szó. Őrségben áll, a német alakulat, kb. negyven fő, lent tartózkodik a faluban, a hegyvonulat mögött. Meglehetősen kellemetlenül éreztem magam. Balsejtelmem nőtt, amikor megtudtam, hogy velünk szemben - állítólag - négy ezred román katona vár parancsot az általános támadásra. Mi sem természetesebb, minthogy éjjel, amikor már nem lehet látni, nem maradtam a hegyen. Este lementem a faluba és a járőröm tagjaival egy parasztházban szállásoltunk el. Tájékozódás céljából felkerestem a német századparancsnokot. Közvetlen, barátságos hangnemben fogadott. Arról, hogy csak egy őrszeme van a hegyen, tud, ha négy éve volnék pihenés nélkül az első vonalban, én sem csinálnám másképpen. Meggyőződése, az ellenség nem merészkedik túl a hegyen, de bármilyen megmozdulását közli az őrszem. Megkértem, ha az éjszaka folyamán sor kerül valamire, azonnal közölje távbeszélőn. Nem is szólva arról az esetről, amikor futni kell. Már a hegyen nem éreztem jól magam. Éreztem, hogy lázam van, s a lábamból kimegy az erő. Éjjel a lázam egyre magasabbra szökött. Elérhette a negyven fokot is. Reggel 39 fokot mértem. Távbeszélőn jelezetem az állapotom. Jóny Viktor kért, vigyázzak magamra, helyettem nincs kit küldenie. Nappal alig tudtam felkapaszkodni a hegyvonulatra. Ezen most már fent tartózkodott a német század is. Gondolom, jelzést kaptak az ellenség mozgolódásáról. Igen, az ellenség támadást indított a magaslat ellen, ahol jóformán semmi fedezék sem volt. Az ellenséges tüzérség, aknavetők verték a hegyoldalt és hegyvonulatot, gránát- és sziklaszilánkok cikáztak körülöttünk. Működésbe kezdtek a román géppuskák és nehézpuskák is. Az ilyen tűzözön célzás nélkül is talál. Megtudtuk, hogy a szomszéd frontszakaszon sok a sebesültek száma, egy akna egy tüzér zászlós hátát találta el, s a felismerhetetlenségig szétvetette. Az a német század, amely mellett működtem, néma maradt. A század az ellenséges tűzözönre egy puskalövésnyi választ nem adott. Magukat láthatatlanná, hallhatatlanná téve a sziklához tapadtak. Félelmetes volt, ahogy engedték maguk ellenébe a rohamozó románokat. Talán száz méterre sem lehettek a román gyalogosok, amikor váratlanul megszólaltak a