Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Most már Mogyoróssy alezredes is felháborodott. Dühösen és elkeseredetten öm­lött belőle a szó. Mit képzel Jóny Viktor? Azt hiszi, hogy nincs más becsületes katona rajta kívül? Mit lehet tenni? Mit tehet egy üteg, egy tüzérosztály-parancsnok? De mit tehet maga a hadosztályparancsnok is, amikor körül vagyunk véve németekkel. De nemcsak köiiilöttünk vannak, hanem bent vannak az embereik a magyar hadvezetésben is. A harcok beszüntetését nem is közölték a hadsereggel. Az egészet nem így kellett volna csinálni. De e tárgyban távbeszélőn egy szóval sem mond többet. Mérhetetlen volt az elkeseredésünk. Előttünk is világos volt, hogy minden meg­mozdulást azonnal leszereltek volna a németek, akik mindenről tudnak, mindenről hallanak - még azt a beszélgetést is lehallgathatták, amelyet Mogyoróssy alezredes­sel folytattunk. Előttem mélységesen leszerepelt a felsőbb hadvezetés. Beregfy nevének hallatára undor fogott el. Egyénileg arra az álláspontra helyezkedtem, saját személyemben nem léphetek. Erre csak egy jelentős katonai alakulat vállalkozhat. S a magyar hadse­regnek egységesnek kell lennie. így kell a harcot beszüntetnie, átmennie, így kell a békét megkötnie a Szovjetunióval. Egy szétesett hadsereg csak csőcselék lehet, azzal nem tárgyal senki. Azt hittem, erre a tárgyalásra rövidesen sor kerül. Nem mi voltunk az egyedüliek, akiket mélyen megráztak az események. A hadsereg tisztikarának többsége egyetértett a kormányzóval és kész volt a kor­mányzói parancs teljesítésére. A gyorsan terjedő hírek szerint sok hadosztály-parancsnokságon a tisztek jelentős része szembefordult a hadosztályparancsnokkal. Követelték a további tájékozódást, a felvilágosítást a felsőbb hadvezetéstől. Más helyen a hadosztályparancsnok azért maradt kisebbségben, mert szembe kívánt fordulni Vörös Jánosékkal. Nem egy törzstiszt, aki úgy érezte, hogy a vitatkozások során lehetetlenné tette magát az új katonai vezetés előtt, igyekezett túljutni az első vonalon. De ez nem min­denütt sikerült. Az első vonal megszigorított ellenőrzése felfogta a legtöbb menekü­lőt. Az alacsonyabb parancsnokságokon még hevesebb vitákra került sor. Azok, akik közelebbről érzik a puskagolyók, gépfegyverek, ágyúlövedékek veszedelmét, a szovjet hadsereg, a szovjet tüzérség nyomasztó fölényét, akik napról napra látták, mennyi véráldozattal jár az érdekeinktől távol álló háború, elkeseredetten követelték a kormányzó iránti engedelmességet. Mindenütt voltak ellenvélemények is. A tiszti­kar egy része a szovjet csapatok bevonulásától félt. Mi lesz az ország társadalmi be­rendezkedésével? Mi lesz a müncheni egyezmény alapján nekünk juttatott magyar­lakta területekkel? Volt, aki nem sokat vitatkozott, századával, zászlóaljnyi egységével átment a szov­jet csapatokhoz, ha éppen az első vonalban harcolt. De az ilyen átállás sem ment egyszerűen. A németek riadókészültségben figyelték az eseményeket. Szemben a gyalogosokkal, egy tüzérnek - hacsak nincs felderítőben vagy főfigye­lőben - nehezebb az átállás. Nincs közvetlen érintkezésben az ellenséggel. Egységes csoportban alig van módja a távozásra. Miként említettem nekem az volt az elvem, egyedül senki sem hagyja el a csapat-

Next

/
Thumbnails
Contents