Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Együttlétünk utolsó estéjén tudtam meg, hogy nem csak elöl, hanem hátul is van ellensége, az egyik politikai tiszt célpontjául választotta ki. Attól fél, hogy a sok piszkálódásért a katonái állnak majd bosszút. Itt kint a fronton könnyen eltévedhet egy golyó. Búcsúzáskor, amikor bicegő lábával pár lépést elém jött, az volt az érzésem, hogy szétválásunkkor összetörik egy értékes váza. Kettészakad egy kedves barátság. Három négy nap alatt barátokká tett minket az esténkénti gondolatcsere, a közös veszedelme az első vonalbeli életnek. És most búcsúzunk, annak legkisebb reménye nélkül, hogy valaha is találkozunk az életben. Hiába mentett meg az üteg két löveget a menekülés poklából, azt is elvették tőle, mert két löveg egy tüzérosztályban nem sokkal több, mint a semmi. A lényeg az, hogy löveg nélkül maradtunk, s ágyú nélkül a tüzér még csak nem is gyalogos. Már ki tudja hányadszor felmerült bennünk a kérdés, hogy mi lesz velünk és a várható válasz újra félelemmel töltött el. Táplálták ezt a rémhírek is, amelyek a feketét is feketére festik. < Aligha lehet hiba a következtetésben: ha leszállunk a löveget vontató mozdonyról, akkor leszállunk a lóról is és önként kínálkozik a felhasználásunk lehetősége: a gyalogság. Arról, hogy mi a gyalogság sorsa a naponta megismétlődő áldozatok nagysága mindennél jobban beszél! Jól tudtuk mi, hogy mennyivel nehezebb és veszélyesebb a gyalogos élete. A gyalogos azt mindennap kockára teszi. Az ellenséggel farkasszemet nézve, ott áll a földsáncon, a lövészárokban, az első vonalban. Naponta tüzelnek rá puskával, gépfegyverrel, teleszórják az állást akna- és ágyútűzzel. Ellene az első vonalban szurony - vagy géppisztolyos rohamot vezetnek, lőnie kell a támadókat, ha nem teszi, ő lesz az áldozat. Más esetben őt vezetik rohamra ismeretlen emberek, katonák ellen, akik már csak önvédelemből is ellene irányítják a fegyverüket. Ha elvisznek minket gyalogosnak, kikerülünk a régi baráti, illetve bajtársi körből, s idegenekkel kerülünk össze. S tudjuk mit jelent idegennek lenni a fronton, háborúban. Az idegent, mint egy régi alakulathoz került új embert állítják ki őrségbe, az megy felderítőbe, az marad hátra utóvédnek. Az alakulat új tagja nem megy pihenőbe, nem küldik szabadságra, s ha tüzér, még ki is nevetik: „Na pajtás, hogy mennek a dolgok gyalog?"