Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)
Előszó
Ilyen hangulatban alig leírható öröm fogja el az üteg összeszedett tagjait, ezek között elsősorban Kiss Sándort, amikor feltűnik az első félszakasz négy lova a lovon ülő hajtókkal a mozdonyhoz kapcsolt löveggel. Utána a második, harmadik és negyedik félszakasz. Kiss Sándor legszívesebben szalutálna. Huszár László őrnagy beváltotta a szavát. Megindulhatott tehát a nagyban-egészben összeszedett üteg, hogy elkerülje a legkevésbé sem csökkent veszedelmet. Az általános fejvesztett menekülésben az üteg csupán az egyik alakulat. Mások nem is törődnek vele. Mindenki önmagát menti. A gyalogság is, a németek is. Közlegény, tiszt, ahogy tudnak, mennek hátra, sokszor kérdéses, hogy kötelékben-e. Itt is, ott is lemaradt, kisebb-nagyobb parancsnokságok siklanak hátra, tovább rontják a morált. De már minden mindegy. Az itteni menekülést már nem lehet lefékezni. A szovjet csapatok nyomulnak előre, egy lélegzetvételt sem engednek. Kiss Sándor megkéri Madarassy Miklós hadnagyot, hogy a visszavonulásnál az üteg végén tartózkodjék, törekedjen arra, hogy senki se maradjon le. Kiss Sándor az üteg élén kereste a szabad kijutás lehetőségét. Ami nagyon nehéz volt. A használható utak tele voltak egymásra torlódó járművekkel. Annak az csapategységnek, amelynek magasabb rangú a parancsnoka, behozhatatlan az előnye. Járműveinek, alakulatának egyszerűen utat követel. De itt-ott mutatkoznak az engedetlenség jelei. A nyílt szembefordulás helyett sokan a nemtetsző parancsot egyszerűen zsebrevágják és nem törődnek vele. Ilyen körülmények között az üteg lassan haladt és az egész terepet elözönlő szovjet gyalogság hamar utolérte az üteg utolsó járműveit. Mit tehettünk volna mi tüzérek? Minden ellenállás esztelen lett volna. Érthető, Madarassyék egyetlen lövést sem adtak le a szovjet katonákra, de azok sem bántották a mieinket. Egy hosszú időn keresztül egy vonalban menetelt a visszavonuló üteg és az előrenyomuló szovjet gyalogság. Természetesen a hátrább haladó lőszerlépcső, a málhát szállító országos járművek (kocsik) kerültek bele a legnagyobb kavarodásba. Ezek egy része el is veszett. Madarassy hadnagy hátulról előbbre jött. Legalább a tűzlépcső meneküljön meg. De a szovjet katonák az elöl haladó lövegeket is elérték. A négy lövegből is elveszett kettő. Egy hadapród őrmester, több tisztes és sok tüzér is elsodródott. Azt, hogy ki sebesült meg, kik estek el, kik kerültek hadifogságba, nem lehetett megállapítani. Csak a megmaradtak számából lehetett következtetni az elveszettek számára. A tüzérosztály másik két ütege még rosszabbul járt. A szovjet csapatok forgataga valósággal elsodorta őket. Ennek a két ütegnek valamennyi lövege elveszett, tüzérei, akik megmaradtak, árkon bokron át menekültek hátra. Az események érdekes fordulata, hogy a tüzérosztály tizenkét lövegéből csak a tartalékos tiszt, Kiss Sándor tudott megmenteni két löveget. Nem a málha elvesztése okozta a legnagyobb szomorúságot. Félve érdeklődtem azok után, akiket nem láttam az üteg körletében. Legtöbbre azt a választ kaptam, hogy nem tudják merre lehet. Erre vagy arra emlékezett is valaki, de hova lett, nem tudja. Az egyik tüzért hiába hívták, siessen, ne maradjon le, eltűnt a hátrahagyott terepen, egy másik megsebesült és szovjet fogságba került. Minden bizonyossággal