Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Végszó. Civilként sem könnyű kezdeni

Még nehezen száll fel, s fent remeg a bőre De a leszállás megy, megy már egykettőre. A Bezzegh barátunk távbeszélő vezér Sokszor izzadtságát felfogná egy veder. Itt gyenge a hallás, ott meg halk a nagy szó Vonalszakadáskor hiába a „halló" Még szerencse néki, hogy hosszú a lába Mert alig hogy elment, már megint itt járja Egész biztos szegény dagadttá meghízna Csak ne lenne folyton az a vonalvizsga. Szmolár Mihályunknak elég jó a dolga Egy a feladata, hogy nézzen a lóra Meg is cselekszi ő, nézi szomorúan Hogy az elhozott hús a lovakról hol van? Ütegmindenesnek hívható a Tatár Bármily munka legyen, ő mindenütt helytáll Egyébként bemérő a szakfoglalkozása De e tudásának kevés hasznát látja Sose kell bemérő, tudjuk hol a muszka Jelzi őket sorra, az akna, a puska Jelenleg most éppen, ha nagy az irányzék Körbe is lőhetnék, mindenütt találnék. Akiről most éppen nem szólott az ének Ne féljen reméljen, jövőre is élek Akkor is megüljük Szent Borbála napját Hogyha a háborút még életben tartják. Az 1. és 3- ütegről Nem felejthetem el, van még két testvérünk, Akikkel a fronton az egy sorsot éljük Szenteljünk egy percet eme gondolatnak Reméljük, hogy ők is most szintén mulatnak Egyébként osztályunk kiváló tenyészet Két osztályból hulltak ki a csenevészek így lett kettőből egy, de ez kettőt megér Amíg ereinkben tüzes folyó a vér