Bernáth Zoltán: Ukrajnától a Párizsi medencéig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 43. Nyíregyháza, 1998)

Előszó

Átlépjük az osztrák határt. Németország állami élete felbomlóban. Német rendőröknek megtagadom a revolverem átadását. Lovas gerillák az országúton. Bújtatott szökevények Miután elindultunk Sopronból, rövid idő alatt elértük és átléptük az országhatárt. Útközben átmentünk Wiener Neustadton. Eszembe jutottak azok a magyar hősök, akik itt raboskodtak. Kemény százados Thuróczy Istvánt és engem előreküldött, hogy kerítsünk szállást. Matzendorfban a polgármester (bíró) elzárkózott attól, hogy segítségünkre legyen. Máshol keressünk szállást. Vagy menjük vissza Wiener Neustadtba és az ottani katonai parancsnokságtól hozzunk engedélyt. E községben találkoztunk dr. Antal István volt igazságügy-miniszterrel. Valakitől megtudta, hogy a Pest vidéki törvényszék fogalmazója vagyok, s beszélni kívánt velem. Elmondta, hogy két tűz közé szorult. Az egyik oldalon a szovjet hatalom, a másik oldalon az amerikaiak kívánják elfogni és bíróság elé állítani. Nem annyira a bíróságtól, mint az elkeseredett emberek haragjától fél. Esetleg meg akarják torolni a szenvedéseiket. Nem kívánja magát védeni, de mindig a becsület útján szándékozott maradni, nem rajta múltak az események. Ennyit ér az emberi hatalom... Ez az ember pár hónappal ezelőtt az igazságszolgáltatás nagyhatalmú vezetője volt. Most egy kis törvényszéki jegyző előtt alázza meg magát. Antal István a mi alakulatunkkal szeretett volna tovább jönni. Kérte, tolmácsoljam a századparancsnoknak, Kemény századosnak a kérést. Biztosított, hogy meghúzza magát, szinte tudni sem fogunk róla. Később, amikor az alakulatunk megérkezett, Kemény százados hallani sem akart arról, hogy Antal István velünk jöjjön. Tetteiért feleljen az illetékes hatóság előtt. Nálunk nincs hely számára. A helyi lakosságnak pedig rólunk nem volt jobb véleménye. Hidegek voltak hozzánk a helybeliek. Megkérdezték, miért csellengünk hátul, miért nem harcolunk, miért jöttünk Németországba? Csak azért, hogy az élelmet fogyasszuk? Menjünk, amerre látunk, mert enni nem adnak, szállást nem biztosítanak. Ebben az időben már megkezdték a magyar tisztek lefegyverzését. Amikor Thuróczy Pistával jártuk a várost, az egyik téren rendőrök vettek körül. Adjuk le a revolverünket. Én közöltem, az én revolveremnek egy furcsa tulajdonsága van, ha idegen nyúl hozzá, akkor elsül. Értésükre adtuk, hogy a magyar hadsereget nem győzték le a németek, nincs joguk arra, hogy lefegyverezzenek. Végül is bekísértek a rendőri hivatalba, ahonnan Badenbe, onnan még tovább telefonálgattak. Másfél órai várakozás után megjött a válasz: hagyják meg a revolverünket. Én nem elégedtem meg ezzel a szóbeli kijelentéssel és írást kértem arról, hogy a revolveremet egy rendőri alakulat sem jogosult elvenni.