Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája 2. Ajaktól Zsurkig. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1996)

kötettel a háta mögött. A kritika Ady követői között tartotta számon, s miután a Nyugatban is jelent meg verse — legalább névről —, már Adynak ismernie kellett. Erre utal, hogy levelében „kedves jó barátjának", „társának és rokonának" nevezi a vidéki költő-kollégát. A Felsőszabolcsi Hírlap cikke, amely afféle „beharangozónak" készült, Ady válaszlevelét is teljes terjedelmében közli: Bp. 1914. jan. Kedves jó barátom, valóban nem a legjobb az egészségem, s most megint új helyen, a Parkszanatóriumban vagyok. De jobb szívvel, jobb akarattal sehová se mennék, mint ilyen alkalomra. És bizom is az én szörnyű erőpróbáknak kitett, s, rusztikus fizikumomban, hogy február 8-án Kisvárdán leszek. Érthető ugye, hogy ezt az igéretemet nem föltétlenül tehetem meg, de viszont akarok lemenni. Szeretettel köszönti társa és rokona, Ady Endre A látogatásból, sajnos, mégsem lett semmi, s úgy látszik, hogy nem a költő szándékának megváltozásán múlott. Egészségi állapota nem engedte, hogy Kisvárdára utazzon. Február 3-án azt írta Hatvány Lajosnak, hogy a ,Jcúrája csak február közepén fejeződik be." Még február 9-én is így panaszkodott Hatványnak: „...megint bajaim voltak: egyhetes lázam volt az injekcióktól,,. Lásd még: Nyíregyháza, Milota, Vásárosnamény, Kemecse. Irodalom: Ady Endre: Levelei I—II. Bp. 1983. Szombati-Szabó István (Debrecen, 1887. január 1—Lúgos, 1934. július 3.) Középiskolai tanulmányait és a teológiát szülővárosában végezte. Már diákkorában rendszeresen jelentek meg versei, több irodalmi pályázaton díjazták műveit. Alig múlt 20 éves, amikor első kötetei napvilágot láttak. 1910-től a háború végéig Kisvárdán lelkészkedett, közben azonban továbbra is jelentek meg versei. Adyt tekintette példaképének, a Nyugatban is publikált. Két kötetét Tóth Árpád méltatta a Nyugat hasábjain. A háború végén váratlanul Erdélybe költözött. Rövid kolozsvári tartózkodás után Lúgoson telepedett le, s református lelkészként ott élt haláláig. Áttelepülésének motívumait nem ismerjük. Trianon után inkább az ellenkező irányú helyváltoztatás jellemezte az erdélyi értelmiséget, köztük az írók egy részét is. Politikai okai aligha lehettek elhatározásának. Nem emigránsként ment Romániába. Tudunk róla, hogy egy verséért üldöztetésben is része volt az ottani hatóságok részéről. Egyébként az erdélyi írók befogadták. Tagja volt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak és az Erdélyi Helikonnak is. Szinte valamennyi korabeli lap közölte írásait.