Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

hadosztályt vetettek be. A heves páncéloscsata a város környékén órákon át dúlt. Zaja elhangzott az osztály menetvonalára. Az osztályban az átmenetileg kissé lecsillapodott izgalom ismer kezd fokozódni és felkorbácsolt, balsejtelemmel teli lelkiállapotban teszi meg a hátralévő kb. 20 km utat a hadosztály felvételi állásáig. Menet alatt mindenki idegesen figyeli az osztály mindkét oldalán kb. 1 km távolságban időnként felhangzó nehézfegyver tűzre, mely a csapatot párhuzamosan követi. A legénység szinte tódul hátra. Az alparancsnokok csak a legnagyobb eréllyel tudják a menekülés ösztönét féken tartani. így esett át az osztály a tűzkeresztségén, sajnos eléggé szerencsétlen körülmények között. 1 1 óra körül az osztály eléggé rendezetten, alosztályonként menetoszlojoban beérkezik a hadosztály felvételi állásába. Ez Klecktől kb. 7 km-re nyugatra a Cepra patak nyugati partja menti magas dombháton aránylag szűk területen települt. A hadosztály többi alakulata itt már beásta magát és körkörös védelemre rendzkedett be. „Sündisznóállás" volt. Kilövéssel minden irányba, mert az ellenség a hadosztályt teljes gyűrűbe fogta és nem lehetett tudni, melyik oldalból éri támadás. A muszka az ebből a gyűrűből kivezető utakat és lehetőségeket mindenütt elvágta. A hadosztály sorsa kizárólag attól függött, hogy a német páncélosok le tudják-e győzni az. oroszokat Kleck körül és ezáltal megnyitni a kivezető utat a körülzárásból. Amint az osztályparancsnok az éjjeli és reggeli eseményektől eléggé kimerült állapotban beérkezik a felvételi állásba, jelentkezik a hadosztályparancsnoknál, aki őt az első védőállás mögött az úton állva várta. A hadosztályparancsnok kezet nyújt és meghatottan, szinte könnyes szemmel csak annyit mond: — Köszönöm! De ebből az egy szóból az osztályparancsnok mindent megértett. E szóban benne volt, hogy a hadosztály szempontjából mennyire fontos volt az, hogy az osztály éjjeli állásában reggelig ki tudott tartani, benne volt a felettes parancsnok teljes elismerése az osztály hősies magatartásáért. Az osztályparancsnok szemében ez az egy szó jelentette a legnagyobb elégtételt, méltánylást és dicséretet az osztály teljesítményéért. Rövidesen rá az osztályparancsnok más, a hadosztályparancsnok törzsébe tartozó tisztektől is hallja, hogy mindenki mennyire szorongott és aggódott az osztályért, vajon ki fog-e tartani tudni. (Megjegyzés: Három hétre az esemény után a Kormányzó az osztályparancsnokot Tiszti Kereszt kitüntetésben részesítette a júl. 3-iki harcokért. Ő volt az első törzstiszt a lovashadosztályban, aki ezt a magas hadikitüntetést megkapta. Ugyanakkor az osztály nagyon sok tisztje és legénysége - megérdemelten - számos kitüntetésben részesült.) Alig szállt az osztály lóról és kezdett védelemre berendezkedni a hadosztály felvételi állásában részére kiutalt körzetben, megjelentek a Cepra patak keleti partján az orosz T-34-ek és kb. 1 km-ről tűz alá vették a hadosztály állását. A hadosztály körkörös állásában, az aránylag szűk dombháton, óriási volt a torlódás. Zavart okoztak a hadosztálynak e területen összeszorult egyesített ütközetvonata, gépkocsi részlege és a „H" osztály egyes, még mindig kelet felől vágtában beérkező, lemaradt lovas részei. Az alparancsnokok dicséretére legyen mondva, azok min-