Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

cleniitt helytálltak és az ideges és nyugtalan legénységet kézben tartották. Mindenki lázas gyorsasággal igyekezett beásni magát, hogy védelmet találjon az ellenséges páncélosok jól fekvő tüze elől. Ismét óriási izgalom lett úrrá mindenkin. Ekkor Siip.sicz Ferenc százados, a hadosztály egyesített 75 mm-es páncéltörő ágyúinak parancsnoka kezdeményezésére, bátor és igen ügyes intézkedéseire, a páncéltörő ágyúk a dombhát keleti szegélyén „sündisznóállást" vettek fel és hamarosan jó néhány T-34-et a védők szeme láttára kilőttek. Ez átmenetileg valamit enyhített a helyzeten. A T-34-ek visszahúzódtak. De mindenki tudta, hogy ennek dacára a hadosztály nem sokáig tarthatja magát ebben a helyzetben. A déli órákban Kleck körül a csatazaj hirtelen kezdett lecsendesedni. A heves páncélos tűz néhány elszórt lövéssé csökkent. A németeknek sikerült az orosz páncélosokat átmenetileg visszavetni. Ezzel a hadosztály időt nyert az egérszorítóból való kijutásra. Mindenki fellélegzik! A hadosztályparancsnok parancsára az egységek lépcsőzetesen megkezdik elvonulásukat délnyugati irányban (2. sz. vázlat). A dombhátat délről szegélyező mocsaras területen volt egy kb. 150-200 m keskeny gázló, az egyedüli hely, ahol a mocsáron át lehetett hatolni. Az egymás után özönlő, néha a lázas gyorsaságban egymáson keresztül-kasul gázoló, összekeveredett, hátra tortető egységek, a súlyosan megrakott, tengelyen felülig elmerülő járművek itt óriási torlódást és kavarodást okoztak. Mindenkit csak egy gondolat hajtott: átjutni a mocsáron! A legtöbb járművet a lovak nem tudták kihúzni. A kocsisok elvágva az istrángokat, csak a lovakkal vergődtek át. A kocsikat visszahagyták. A hadosztály gépkocsijai sem tudtak átjutni. Mind bennrekedt a mocsárban. Ezalatt a délkeleti irányból beérkező ellenséges részek kb. 5-600 m távolságról — ha nem is túl erős - de állandó és jól fekvő tüzük alatt tartották az átkelési helyet. A nagy zűrzavarban sok ember, ló, a hadosztály majdnem egész vonata, összes gépkocsija, rengeteg fegyver veszett el. Azt lehet mondani, a hadosztály anyagi része legnagyobb részt megsemmisült. Júl. 4-én 14 óra körül a megrekedt, kínlódó és ordítozó vonatrészek között a lovas részek átjutottak a gázlón. Ezeknek alig volt veszteségük. A „H" osztálynak külön szerencséjére, az aknavető század parancsnoka ügyes intézkedésére és a legénység önfeláldozó magatartása következtében, a század összes kocsiját emberi erővel át tudták húzni. Ezzel az aknavetőket is megmentették.

138 így a „H" osztály is - még aránylag simán — kikeveredett a körülzárásból és rátért a siniawka-breszt-Iitovszki műútra, azon tovább menetelt nyugati irányba. Siniawkától kb. 15 km-re megáll első pihenőjére 48 órai harca után. A hőség óriási. Ember, lő alig áll a lábán a kimerültségtől. Ellepik a kutakat. Folytatva a menetet, szívfacsarító látvány tárul a menetelők elé. Az út mentén elhányt fegyverek, felszerelés, döglött lovak hullái, kifosztott iroda- és élelmezési ládák, felbontott konzervdobozok garmada, szétszórt iratok, okmányok halmaza mindenféle egyéb hadicikkel hever szerteszéjjel. Vert hadsereg nyomai! A tisztikaron nagy lehangoltság vesz erőt. In nyilvánvalóan a i II. osztály nehézfegyver századának két aknavető szakaszára utalhat a naplóin'}, melyeket a későbbiekben is aknavető szazadnak nevez. A 6 aknavető Pákh Ervin hadnagy és telier Imre tartalékos zászlós parancsnoksága alatt állt.