Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
a tüzérség hirtelen elhallgatott, holott még csak 10-15 lövés kellett volna az ellenség teljes megsemmisítéséhez és sikeres ellentámadás megindításához. Ezeket a ritkán előforduló előnyös eseteket sem lehetett kiaknázni, mert nem állt több lövés rendelkezésre. Pedig ilyen akció mennyire emelte volna a csapat küzdőképességét, és lecsökkent harci kedvét! Az orosz fölényt érző és attól félő huszár végre meglátta volna, hogy az orosz sem legyőzhetetlen. Az újra felélesztett virtus bizonyára visszaadta volna a huszárnak az önbizalmát! Az órákon át tartó, fel-felélénkülő, majd rövid időre ismét elhallgató ellenséges tűz az osztálynak eleinte még szokatlan. Szinte megilletődik tőle. Egyszeriben ráeszmél arra, hogy itt igen komoly a helyzet! Az ellenség részéről ezek a sorozatos tűzcsapások jó taktikának is bizonyulnak, mert előbb-utóbb kimerítik az ellenfél idegzetét. A sötétség beállta után az osztályparancsnok végig akarja járni a védővonalat (8. sz. vázlat). 19 órakor kimegy a 6. századhoz. A tartalék és az aknavetők jól álcázott fedezékébe már ez időtájt kiszállítható az étkezés. Itt akarja bevárni a teljes sötétséget, hogy kimenjen a vonalba. Együtt vacsorázik a századdal. Ekkor hirtelen az eddig szórványos, de állandó ellenséges tűz felelevenedik. A tartalék és az aknavetők tüzelőállása is tűz alatt fekszik. Távbeszélőn jelentik, hogy az ellenség az 5. század középső szakaszán betört. Az aknavető azonnal tűzcsapást mér arra a területre a saját vonal elé. Az osztályparancsnok, a 6. század és az aknavető század parancsnoka távcsövön figyelik a szóbanforgó helyet. Az állandó tűzben azonban a megfigyelő lehetőségek rosszak. Nem tudnak semmit sem megállapítani. Ennek ellenére az osztályparancsnok a 6. századot ellentámadásra rendeli. Utána visszarohan harcálláspontjára, hogy telefonon át intézkedni tudjon. Jelenti az eseményt a hadosztálynak. Az semmiféle segítséget nem helyez kilátásba. A hadosztály többi egysége Plöhnenből még nem érkezett be. A tűzérfigyelővel kiváltatja az üteg tüzét a betörési pontra. Közben az ellenség tüze még jobban fokozódik. Izgalmas percek következnek. Pokoli tűzkoncert kezdődik. A nyomjelző lövedékek félelmetesen süvítenek és kísértetiesen cikáznak a beálló sötétségben. Egy-egy akna becsapódása tompán dobban a közelben. Az osztályparancsnok túlfeszült idegekkel gubbaszt óvóárkában a távbeszélő mellett és nyugtalanul várja a jelentéseket a vonalból. Végre 23 óra tájban a 6. század jelenti, hogy az egész orosz támadás csak vaklárma és rémlátás volt. Betörés nem történt az 5. századnál. Bár az osztályparancsnok fellélegzik, eléggé bosszankodik az 5. század parancsnokának hamis jelentésén. Szégyelli magát a hadosztály előtt. Újból felhívja és csak nehezen és restellkedve tudja az esetet kimagyarázni. Egész éjjelen át tart a zenebona. Ez az osztályparancsnok és a századparancsnokok idegeit különösen igénybe veszi, mert mindenki tudja, hogy az orosz előszeretettel hajt végre támadásokat a kora hajnali órákban, amidőn a megfigyelő viszonyok gyengék, mindenki fáradt és álmos. Az osztályparancsnoknak pedig pánikkal is számolnia kell. Ismeri egységeit, azoknak felzaklatott, gyakran rémeket látó lelkületét. Feszült várakozással ül a távbeszélő mellett és időnként hívja az• alosztályokat helyzettájékoztatásért. Alvásról szó sem lehet. SS
