Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

azok nagy súlyt helyeznek ennek a vonalnak a tartására és nem riadnak vissza attól, hogy a gyenge magyar lovas erőket feláldozzák. Az osztályparancsnok felette bosszankodik e parancson. Előre tudja, hogy ezt a feladatot végrehajtani nem fogja tudni. Benyomása szerint legalább ezred erejű ellenséggel áll szemben. Annak leküzdésére két századnyi erő nem lesz elégséges. Amellett kevés a lőszere. Utánpótlásra nem számíthat. 6 óra körül tényleg gépkocsin beérkezik a gyenge - 50-60 főnyi - német gyalogszázad. Csupa tejfelesszájú, fiatal, eléggé beijedt képű suhanc. Meglátszik rajtuk, hogy frissen érkeztek hazulról. Harcban még nem voltak. Az osztályparancsnok tájékoztatja hadnagy századparancsnokukat a helyzetről és kiadja neki a támadási parancsot, majd kétkedve figyeli a század előkészületeit a harcra. Fűcsomókat kötöznek rohamsisakukhoz álcázási célból. Lassan és kényelmesen szedelőzködnek össze. Az osztálybeliek közül sokan mosolyognak rajtuk. Istenem! - gondolja magában az osztályparancsnok - Indiánosdit játszó gyerekek! Mit lehet ezektől várni? Amint a német század felvette a megindulási helyzetet, az osztályparancsnok parancsára a tűzgépek hatásos tűzcsapással lefogják az ellenséget, hogy támogassák a német század előrejutását. A németek azonban csak lassan, vonakodva, lépésrőllépésre csúsznak előre. Akciójukban semmi lendület, semmi előretörési akarás. Az orosz is közben észbe kap és erős tűzzel viszonoz, ami még jobban lelassítja a németeket. Fél óra alatt alig nyomulnak előre 150 m-t. Tiszta „Sabotage!". Ekkor a századparancsnokuk megsebesül. Erre fel az egész „társaság", mint egy jelre, felugrik és a legnagyobb pánikban rohan vissza Matyszére. Az osztályparancsnok az egész eseményt Matysze déli sarkáról figyelte, amint távcsővel kezében, az osztály nehézfegyvereinek tüzét vezette. Harcálláspontja szintén erős tűz alatt állt. Rádiókezelője és a tüzér összekötő jobb lába mellett hasalt, hogy parancsait továbbítsák. A pánik láttára az osztályparancsnok - rosszat sejtve - kiadja tüzér összekötőnek a parancsot arra, hogy az üteg azonnal húzzon ki Matysze szegélyén települt tüzelőállásából és foglaljon új állást Matyszétől kb. 1 km-re nyugatra. Amint odatekint a tüzér tisztesre, látja, hogy halott. Átlőtték a halántékát. Nem törődhet vele, mert a szoros helyzetben másra kell sürgősen intézkednie. Míg ez a jelenet két perc alatt lejátszódik, a visszarohanó németek magukkal rántják a 6. század egyes csoportjait is. Az emberek, fegyverüket visszahagyva, hegyén-hátán rohannak vissza magukból kikelt, halálravált arcokkal. Állásaik elhagyására komoly ok nem forgott fenn. Az osztály védőállása előnyösen települt. Alig volt orosz nyomás. A védőállást még jó ideig lehetett volna tartani, kiegyensúlyozott harcok között. De a túl fáradt, ideges és állandóan rémeket látó emberek kicsúsztak a parancsnokok kezéből. Ezek őket az ellenséges tűzben megállítani nem tudták. Az osztályparancsnok a lábánál fekvő rádiókezelővel parancsot akar továbbítani az aknavetőknek, hogy a visszaözönlő csoportok mögött a területet tűzzel zárják le, hogy az orosz előnyomulást lefogják. Midőn odaszól a kezelőnek, azt is halva találja. Fejlövést kapott anélkül, hogy az osztályparancsnok a harc hevében és a nagy izgalom közepette észrevette volna. Csak most villan át az osztályparancsnok agyán, hogy milyen szerencséje volt eddig. A jó Isten mennyire vigyázott rá. A vakrémülettől hajtott embereket azonban Matysze előtt már nem le-