Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
aknavető vagy tüzérségi tüzet fektet, ez az összetömörült részekre katasztrófává válhat. Gyors elhatározással a vezetéklovakat és a fogatolt részeket visszarendeli Matyszétől nyugatra. Gyenge utóvéd visszahagyásával a 6. és az aknavető századdal védőállást vetet fel az erdő nyugati szegélyén lévő magaslati vonalon. Sürgeti a gyors kihúzást az erdőből, amit az alosztályok fegyelmezetten és gyorsan hajtanak végre. Szerencsére az ellenség csak szórványos géppuskatüzet mért az út eme szakaszára. Veszteség nincs. Az oszlop idejében kijut az egérfogóból, ami rá nézve végzetessé válhatott volna. Később a hadosztályparancsnok az osztály vezetéklovait visszarendeli kb. 25 km-re nyugatra. Ez az intézkedése az elkövetkezendőkben az oszlopot nagyon kellemetlenül érintette. A 6. század a védőállásban 20 óráig ki tud tartani. Az ellenség nagyon óvatosan, sűrű, gyenge járőrökkel elérte ugyan az erdő nyugati szegélyét, de ott előnyomulása megállt. Az osztály tűzgépei és az aknavetők előnyösen megválasztott tüzelőállásokból minden további előrejutási kísérleteit lefogták. Az osztályparancsnok gyenge erejére való tekintettel nem vállalta azt a felelőséget, hogy éjszaka is kitartson ebben az állásban. Félt ugyanis, hogy az éj és az erdő leple alatt támadásra csoportosuló ellenség a védőket lerohanhatja. Elhatározza, hogy a sötétség beálltakor vonalát Matysze keleti szegélyére visszaveszi, mely szintén előnyös védőállásnak bizonyult. Az átcsoportosítás simán és az ellenségtől észrevétlenül ment végbe és 22 órakor befejezést nyert. Az erdő nyugati szegélyén, a dombtetőn, csak egy utóvéd maradt vissza. Ez éjfél körül, midőn az ellenség nyomása fokozódott, bevonult Matyszébe. Ezzel az osztály első védőállása az ellenség kezébe került. Az osztályparancsnok nagyon nyugtalanul érzi magát. Senki az osztályból reggel óta nem evett és étkezésről egyelőre szó sem lehetett, mert a konyhák Horodyszce-Wielkiben visszamaradtak. Az a körülmény, hogy sem a 4., sem az 5. századtól jelentés nem érkezett, azoknak hollétéről nem tud, valamint az előtte túlerejúnek látszó ellenség sorozatos, gyenge támadási kísérletei csak fokozzák idegfeszültségét. Úgy érezte, hogy teljesen egyedül, magára hagyva áll a nagyvilágban. Előljáró parancsnokságáról egész nap nem hallott. Annak, valamint a hadosztály többi egységének hollétéről nem tud. Elszigetelt helyzete nyugtalanítja. 23 óra körül Matysze északon egy burgonyaföldben ásott lyukban segédtisztjének és az ütegparancsnok 142 társaságában zsúpszalmán végre rövid alváshoz jut. Az éjszaka általában nyugodtan telik. A muszka nem mozdul. Júl. 6-án 2 órakor az osztályparancsnokot a faluba beérkező ezredparancsnok magához rendeli. Tájékoztatja, hogy 6 órakor egy német gyalogszázad fog az osztály megsegítésére beérkezni. Ezzel az osztályparancsnok hajtson végre támadást általában a tegnapi menetvonala mentén az erdőn keresztül és foglalja vissza Ciganiét. Ez a parancs valószínűleg a németektől jött és azt tükrözi vissza, hogy A 4/II. huszárosztályhoz ezekben a napokban a 2. lovas-túzérosztálytól a 4. huszárüteget rendelték ki támogatásul. Az üteg parancsnoka Rábay Pál százados, az első tiszt pedig Paravicini István, caspanoi (Miskolc, 1921. szept. 9. -) tüzér hadnagy (Ludovika Akadémia, 1942.), 1944. nov. l-től főhadnagy. 1944. okt. l-től fogságba eséséig, 1945- febr. 12-ig a huszárüteg parancsnoka. Megsebesült 1944. nov. 2-án. A szovjet hadofogságból 1947. júl. 24-én tért haza.
