Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
szűkítését az út kéíijoldalán. Majd miután az ellenséges nyomás fokozódik, éjfél körül a védővonalat visszaveszi általában a vasúti töltés mentére. Az éjszaka hátralévő részében a védők ebben a vonalban kitartanak. Sűrű tűzcsapásokkal idejében lefogják a muszka előreszivárgási próbálkozásait. Júl. 4. így lesz 4 óra. A védők a tegnapi menettől, a délutáni és éjjeli harcoktól fáradtak. A hajnali szürkületben, a látási viszonyok javulásával a tűz élénkülni kezd. Az orosz nyomás fokozódik. E jelek arra mutatnak, hogy a muszka döntő támadást készít elő, mely - ha kézitusáva válik - katasztrofálissá válhat a kimerült, gyenge erjű védők számára, Mindenki tudta, hogy az osztály kizárólag saját erejére van utalva,; Segítséget saját részről nem várhat. A Diehajnéban tartalékba helyezett osztályt éjfél után kivonták és visszarendelték a hadosztály felvételi állásába. „Mindenkinek tele van a nadrágja". Az alparancsnokok idegesen figyelik az előterepet és a saját védőszakaszukat. De példás magatartásukkal és - ahol kell eréllyel kézben tartják a legénységet. Amint az előterepen a legkisebb mozgást vagy megmozdulást észreveszik, azt azonnal jól vezetett tűzösszpontosítással lefogják. Ennek volt betudható, hogy erősebb ellenséges támadás nem tudott kibontakozni. A kedvezően megválasztott védőállás is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az osztály szorongatott helyzetében, aránylag kevés veszteséggel ilyen hosszú ideig ki tudott tartani e vonalban. 6 órakor az osztályparancsnok megkezdi a harccsoportok lépcsőzetes kivonását Diehajne és a vezetéklovak irányában. Néhány támpont igen heves tűzben válik el az ellenségtől. A tűzgépek 136 és az aknavetők maradnak legutoljára. 8 órakor az utolsó aknavető is elhagyja a vonalat a töltés oltalma alatt. Szerencsére a muszka nem vette észre a kivonást. így az simán és aránylag könnyen ment. Könnyebben, mint ahogyan az alparancsnokok remélni merték. A muszka, a védők újabb szerencséjére és általános szokásához híven, azokat nem követte nyomon. A nehézfegyver század parancsnoka és az osztályparancsnok csatlakoztak az utolsó csoporthoz,, mely kivonult az állásból. A vezetéklovakhoz beérkezve mindenki átmenetileg fellélegzett és örült, hogy elhagyhatta ezt a szorongatott helyet. De még hátra volt a „fekete,leves"! Lóraülés alatt nagy volt a sietség, idegesség és kapkodás, ahogyan az már ilyen helyzetben szokott lenni és ami mindenkor érzékeny pontja volt a lovasságnak. Fokozta még az idegességet az äz - időközben beérkezett hír, hogy az osztály mindkét oldala mentén előretörő ellenséges páncélos erők elérték a siniawkaklecki vonalat és így két oldalról be van kerítve. Helyzete folytán az osztály a „zsák" fenkére került. Mindenkinek az:elfogatás rettenetes gondolata és az oroszoknak a foglyokkal való embertelen bánásmódja járt az eszében. Időközben már rekkenő meleg állott be. Midőn az élcsoportok ügetésben kezdtek „kihúzni" az erdőből, váratianul páncéltörő lövedékek sorozata csapódik be a lóraülés területére. Veszteség ugyan alig volt, de a lövedékek sivító hangja és a becsapódások sorozata a „zsibongó hangyabolyt" percek alatt felkavarták. A már mozgásban lévő élosztagok pillanatra megtorpantak, majd mindenki - mint egy gondolatra - szinte önkéntelenül sarkantyúba kapta lovát és rajta-rajtában elindult A tű/gépeken a géppuskák, golyószórók, nehézpuskák és gránátvetők értendők.
