Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
is bizonyult. Az oroszok eme területen zavartalanul nyomulnak előre és más erők híján, a hézag gyors betömésére, a német vezetőség sürgősen iderendelte a lovashadosztályt. Ez a hír vegyes érzelmeket kelt a magyar parancsnokok között és aggodalomra ad okot főleg abból a szempontból, hogy a lovashadosztály legfeljebb csak 60-80 km széles vonal tartására alkalmas, azt is csak gyengén, támpontszerűén 128 tudja megszállni, nem szólva ama terület őserdőszerű, mocsaras, úttalan jellegéről. A menet Kleckig zavartalanul folyt le. Az osztály sem ellenséggel, sem német egységekkel nem találkozott. Állandóan magas, mocsaras erdőségben menetelt. Néha egy-egy falura bukkant, melynek lakossága rémülten menekült előle az erdőbe. Voltak olyan helyek, ahol német katona még nem járt és a lakosság nem tudta, hogy háború folyik. Siniawka környékén, főleg a Breszt-Litovszk- Bobrujszki műút mentén, szokatlanul nagy a mozgás. Itt kapja az osztály az első háborús ízelítőt. Keleti irányba menetelő német egységek mellett nyugat felé visszaözönlő lakosság. Batyukkal megrakott „panje" kocsik tömege, egyik-másikhoz egy-egy tehénke kötve. Az osztály eddig naponta kb. 50-60 km-t menetelt. Ez a gyorsított menet, a rossz, homokos földutak, a mély, süppedő talaj „kivesézi" a szegény, legyengült lovakat. Sok a végkimerültségtől kiesik. Ezek helyébe kényszerből, helyszínen panjelovakat és kocsikat rekvirál az osztály. Ezek a zömök, igénytelen lengyel lovak jobban bírják a fáradalmakat. A könnyű kis kocsik könnyebben gördülnek a homokon. Pótlásuk egyszerű. A helyszínen mindenhol akad másik a kiesettek helyébe. Ennél az erőszakos eljárásnál az egyedüli megnyugtató tudat az, hogy ha a magyar egységek nem veszik el azokat, az oroszok biztos ellopnák őket. Felsőbb parancsra az ütközetvonat csökkentésére és a menetsebesség fokozására minden felesleges hivatalos és személyi málhát le kell adni a siniawkai vasútállomáson, ahonnan azt vasúton fogják továbbszállítani. A leadás ellenőrzésekor az osztályparancsnok megdöbbenve látja, mi mindenféle cikk halmozódik össze. Még vaságyak és fürdőkádak is előkerülnek, melyeket az egységek Nyíregyháza óta vonszolnak magukkal, az amúgy is túlterhelt járműveiken. (Az embernek megáll az esze!) Az osztály Klecktől kb. 5 km-re nyugatra lévő erdőben éjjelezik. Errefelé már erős ellenséges légitevékenység érezhető. A menetoszlopot is éri több alacsony légitámadás. Ezek nagyon lelassítják a menetet. Az alosztályoknak hirtelen kisebb csoportokra szétbontakozva gyorsan szét kell ugrani, a közelben rejtőzni, minden mozgást beszüntetni és várni addig, míg a gépek eltűnnek. Utána a menetoszlopnak újból való megalakulása és a menet folytatása általában fél, illetve háromnegyed órai késlekedést okoz. Egy helyen egy ellenséges repülőgép egy erdő szegélye mögül hirtelen előbukkan. Nem volt már idő a szétugrásra. Pár bombát dob. Eredmény: 8 sebesült és néhány lóhulla. Egy muszka gépet azonban sikerül a géppuskásoknak lelőni. Kb. 200 méterre esik le az oszloptól. Fejjel belefúródik a Támpont: megerősített hely, amelyben többféle tűzfegyvert, mélységben is jól tagozva helyeznek el. Oszlányi-Szécsy: i. m.: 638.
