Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)
Az utolsó huszár
Az általános helyzetről és hazulról igen rossz hírek érkeznek. A szövetségesek Franciaországot teljesen visszafoglalták és már a német határon állnak. Vajon a lovashadosztály idejében ér-e még haza? Tud-e még a helyzeten segíteni? A helyzet úgy tűnik fel itt, mintha a háború karácsony körül befejeződne, mert Németország nem bírja tovább. Csak csoda segíthetne még. De a csodák ideje elmúlt! Szept. 17. Délben az osztály folytatja menetét Grodziskon át. Estefelé beérkezik Bielyn majorba, Varsótól kb. 30 kilométerre nyugatra. Ez az osztály kiutalt szálláskörlete berakásig. Nagyobb gazdaság, szép gazdasági épületekkel, emeletes lakóházzal. Úrilak féle. Hasonlókat találni a többi, környékbeli lengyel közép- és nagybirtokokon. Szobái, pincéje, padlása tömve varsói menekültekkel. Ki földön, ki pokrócon, ki szalmazsákon kucorog egész nap. Dosztojevszkij-szerű menedékhely. Zöme lengyel középosztálybeli. Művelt intellektuelek, több idősebb házaspár. De túlnyomó részben nők: idősebb dáma, volt lengyel földbirtokosnő, kit Posen melletti birtokáról dobtak ki a németek. Lengyel tisztek feleségei. Férjeik, ki tudja, merre járnak a világban. Életben vannak-e még? Összekerülnek-e valaha még az életben családjukkal. Egy orvos családjával. Bankhivatalnok stb. Gyorsforralón főzögetnek. Élelmük a gazdaságtól ingyen kapott krumpli és tej. Legtöbbnek a családtagjai a lengyel földalatti mozgalom keretében „partizánoskodnak" valahol, illetve harcolnak Varsóban. Éppen ezért alig hagyják el a házat. Nem mernek szabadon mutatkozni. Félnek, hogy a németek felismerik őket és összeszedik. A magyaroktól nem félnek. Hamarosan összebarátkoznak velük. Igaz, hogy a magyarok is, szánalomból, ahol csak tudnak, segítenek rajtuk. Főleg meleg étkezésben részesítik őket a legénységi konyháról. Nem egy nő azzal a kéréssel áll elő, hogy leányával vigyék Magyarországra. Menekülnek a muszka elől. Tudják, mi vár rájuk. Sajnos, ezt a kérést a fennálló tiltó rendelkezések értelmében, teljesíteni nem lehet. Amint már ilyen kétségbeesett helyzetekben, nyomortanyákon elő szokott fordulni, mindenféle alaptalan hír, ellenőrizhetetlen „rémmesék" és nem utolsó sorban jóslatok is járnak szájról-szájra. Senki sem tudja, honnan erednek, egyszerre csak lábra kapnak és futótűzként terjednek. Tipikus önámítás. Tömeghisztéria doppingja, a zűrzavaros időkben. Ezek közül jelenleg a legelterjedtebb a „Nostredamus-jóslat"' 98 , melynek eredete állítólag századokra megy vissza. Nagy vészben, világégésben újból feltűnik. Ez a régi jóslat állítólag a világ alakulását és sorsát jósolja meg századokra előre. Az itteni gyülevész tömeget is hatása alatt tartja. Hívői szerint a jóslat a jelenlegi időkre azt jósolja, hogy: „a németeknek 1944-ben nagyon rosszul fog menni. Látszatra elvesztik a háborút. Azután jön egy váratlan fordulat. Nagy elsötétedés lesz a világon. De azután beköszönt a tartós béke." Ez a Nostredamus-jóslat nemcsak errefelé hallható, hanem bejárja Európát. Lelki kórtünet. Józanul gondolkodó ember csak mosolyogi tud naivitásán. De a megkínNostradamus vagy Michel de Nostredame (St. Remy, 1503. - Salon, 1566.) francia orvos és asztrológus, IX. Károly király udvari orvosa. Nevét Századok című műve tette ismertté (1555-58), melyben,négysoros versikékbe szedve, rejtélyes jóslatokat adott közre.
