Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

zott, mindenüket — gyakran még hitüket is - elvesztett lelkeknek (főleg vénasszonyoknak) átmenetileg vigaszt nyújt. Fájdalomcsillapító injekció, mely csillapít, de nem gyógyít. Átsegít a mán. Az utolsó szalmaszál, amibe a végüket járó, kínlódó, nyomorult lelkek kapaszkodnak. A füstbement jelennek utolsó reménysugara. Az illető, aki a jóslatot ilyeténképpen magyarázza tulajdonképpen nem is mond valótlant. A németek tényleg elvesztették a háborút. Utána Európa tényleg gyászba borult. Csak a javulást politikai vonalon és a tartós békét nem találta el. A környéken nagy erdőségek vannak. Ezek tele, Kelet-Európa minden tájáról összeverődött partizán bandákkal, német katonaszökevényekkel. Lengyelektől és ukránoktól az üzbég-tatárig mindenféle elem akadt közöttük. Fajta szerint kisebbnagyobb alakulatokba összeverődve, ősember módra laknak az erdőkben. A lakosságot nemigen bántják, mert élelemmel segíti őket és még olyanokkal is szimpatizál, mint az ukránok, bár a két nemzet végig a történelem folyamán egymást marta. A varsói helyzetről, a lengyel hazafiaknak a fővárosban a németek ellen vívott harcairól a hírek a „földalatti mozgalom" kitűnően működő hírhálózatán keresztül idáig is gyorsan eljutnak. Az itteni menekültek közül mindnek van valami hozzátartozója, rokona, aki pillanatnyilag Varsóban a németek ellen az oroszoknak dolgozik. Percről-percre várják Varsó felszabadítását az oroszok által. Abban a hiedelemben vannak, hogy akkor szenvedésük véget ér és visszatérhetnek lakóhelyeikre. Ekkor még senki sem tudta közülük, hogy az oroszok akarattal húzzák az időt és nem akarnak a lengyel „földalatti mozgalomnak" segítséget nyújtani. Arra vártak, hogy a németek irtsák ki őket. Ez a lelkes, hazafias, „reakciós", főleg középosztályból és volt lengyel katonaságból álló elem nem kellett az oroszoknak. Közülük azokat, akik túlélték a varsói poklot és lelkesen akarták a felszabadítókat átölelni, az oroszok összeszedték, deportálták és eltüntették örökre. A szövetségeseik pedig - az angolok és amerikaiak - ez ellen semmit sem tettek! A partizánok ellen a németek szigorú rendeleteket hoztak. Állandóan vadásznak rájuk. Minden partizán fejére vérdíj van kitűzve. Mégis alig akad horogra valaki közülük. Viszont állandóan zaklatják a németeket ott, ahol érik. Bár a magyarok tudják, hogy nem kell félniök tőlük és a partizánok szimpatizálnak velük, bizonyos biztonsági intézkedéseket kell tenni. A szálláskörleteket körkörösen lezárják. Azokon kívül soha egyedül, mindig kettesével-hárnmasával szabad csak közlekedni, lőfegyvert viselve. Szept. 19- Az osztály vezetéklovai eddigi — Varsótól kb. 100 kilométerre nyugatra lévő pihenőhelyükről - beérkeznek. Végre vége a gyalogos állapotnak! A huszár ismét huszár lesz! Mindenki tiszta szívből örül. Szegények, azok is nagyon rossz kondícióban vannak. Csupa csont és bőr! Azon a területen nem tudtak elég takarmányt annyi lónak felhajtani. Beérkeznek a varsói csatában szerzett kitüntetések. Ünnepélyes keretek között kerülnek feltűzésre, illetve kiosztásra. Az osztály az embereknek és a lovaknak foglalkoztatása céljából segítséget nyújt a környékbeli gazdáknak. Ellenértékül élelmet és takarmányt kap az élelem feljaví-