Németh Péter (szerk.): Szabadhegy István huszár alezredes naplója 1944. (Jósa András Múzeum Kiadványai 41. Nyíregyháza, 1995)

Az utolsó huszár

rancsnoka Makay Attila ezredes, aki beérkezik „H" osztályparancsnok harcállás­pontjára. Makay ezredes és az osztályparancsnok kettesben kimennek arra a területre, ahol az ellentámadó csoport megindulási helyzete lesz. Azt szemrevételezik. Idő­közben az osztály Zielonka területén visszahagyott utóvédei jelentik, hogy az el­lenség nagyobb erőkkel az osztály voit állása területén berendezkedőfélben van. Az osztály új arcvonala helyenként már érintkezésben áll előreszivárgó, gyenge, ellenséges felderítő részekkel. Az osztályparancsnok úgy ítéli meg a helyzetet, hogy a támadás végrehajtása kész öngyilkosság. Ilyennek sikeres végrehajtására a túlerős ellenséggel szemben a hadosztály-tartalék, valamint a támogatására bocsátandó tűzerő túl gyenge. Ezért az osztályparancsnok Makay ezredest a támadás végrehajtásától eltanácsolja. A különben nyugodt természetű és megfontolt Makay ezredes feltűnő idegességgel hallgatja végig az osztályparancsnok érveléseit és bár utóbbinak az a benyomása, hogy véleményük egyezik, mégsem áll el a támadás végrehajtásától. Makay ezre­desnek ezt a viselkedését csak arra lehet magyarázni, hogy a németek nagy súlyt vetnek a zielonkai állás további feltétlen tartására, akármilyen áldozat árán is. Errefel az osztályparancsnok jelenti neki, hogy osztályát ebben az akcióban részt venni nem hagyja. Ahhoz túl gyenge. Tartalékkal már nem rendelkezik. Kiszélese­dett arcvonalán minden egysége be van vetve. Letiszteleg és eltávozik. Amint az osztályparancsnok gondterhesen halad vissza harcálláspontjára, el van merülve gondolataiban. Tudja előre, hogy a támadás nem fog sikerülni. Azonkívül - ismerve az oroszok harceljárását és ilyen esetekben való viselkedését — fel kell készülnie egy ellenséges ellencsapás elhárítására is. Ezt a muszka még eddig egy esetben sem mulasztotta el. E módszer nagyon sokszor bevált neki. 15 óra 45 perckor a támadó csoport, mely kb. 150 főből állt, Szekér Viktor fő­hadnagy parancsnoksága alatt elfoglalja megindulási helyzetét. Első támadási cél az arcvonal előtt kb. 200 méterre fekvő sűrű, bozótos dombtető (11. sz. vázlat). Rövid, igen vérszegény tüzérségi tűzcsapás után a támadás megindul. Az első támadó hullám igen heves ellenséges elhárító tűzben felér a dombra. Ott azonban azonnal túlerejű ellenséges ellenlökés éri, mely eredeti megindulási helyzetébe visszaveti. Közben a „H" osztály vonala és nehézfegyverei tűzzel lefogják az ellen­séget a-dombon. Ezzel a támadás végleg el is akad. Megsebesül Szekér főhadnagy, a támadó csoport parancsnoka és még 20-30 fő legénység. Tehát - sajnos - min­den úgy következett be, ahogyan a „H" osztályparancsnok előre látta. A véráldozat felesleges, az eredmény nulla volt. Szerencsére az ellenség nem kísérelt meg egy további előretörést. Vagy az osztály elhárító tüze volt hatásos, vagy még nem volt ideje megfelelő erőt csoportosítani a támadáshoz, illetve a zielonkai állásban való berendezkedéssel lehetett még elfoglalva. A marky védőállás előnytelen és kellemetlen. Marky keleten az előterep széles, mélységi vonulat. Az ellenség a magaslaton. Megfordítottja a zielonkai állásnak. Bár a védővonalban akad terepfedezet, a muszka mindenhová belát. A legkisebb mozgás is észrevehető. Azonkívül az osztály számára kiutalt védőszakasz, annak igen megfogyatkozott létszámához mérten, túlságosan kiterjedt. Az egész vonal

Next

/
Thumbnails
Contents