Bene János: Az 1. huszárhadosztály emlékezete. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 40. Nyíregyháza, 1994)

akkor az robban. Ez egy kicsit megrendíti a lelki egyensúlyunkat, de azért az út vidám kedélyben folytatódik. Néha négy-öt vagon és egy mozdony a sínek mellett, égnek meredve bámulják a végtelenséget. Aztán a telefonpóznák egész sorozata, derékban elfűrészelve. Ezen úgy próbáltak segíteni, hogy sínekre erősítették a póznákat, de ezzel sem sokra mentek. Lukovon át délután 3 órakor futottunk be BrestLitovszkba. A friss bombázások nyomai már a front közelségére utalnak. Egy óra múlva indulunk tovább. Ahogy kiérünk a pályaudvarról, magyar katonákat látunk a pályatest mindkét oldalán. A vasútvonal védelmére vannak iderendelve, s a sinek mellett bunkerekben laknak. Néhol egész szép kis faházikókat is fabrikáltak, különböző feliratokkal: Megunta-lak, Várta-lak. Estefelé futunk be Janow-Polesienbe, ahonnan mozdonycsere után azonnal továbbindulunk. Június 15. Arra ébredtünk fel, hogy egy állomáson álldogálunk. Megtudtuk, hogy előttünk 1 kilométerre az ezredtörzs visszatérő üres szerelvényét felrobbantották. Most folyik a pályatest helyreállítása. Leszállunk egy kis sétára. Itt írom az első zöld színű tábori lapot. Nemsokára beborul és egy jó kiadós eső kezd esni. Mi is tovább indulunk, s délután 1 óra tájban érünk Luniniecbe. Egy félóra várakozás után megjön a parancs a kirakodásra. Mire készen lettünk, az eső is elállt. A vonatparancsnokunk rendezi a vonatot az indulásra. Közben egy kicsit szétnéztem. Mindenütt faházak, csak nagy ritkán egy kőépület. Az utcák rendetlenek, piszkosak. A település úgy 3000 lelket számlált. Errefelé ez városnak számít. Végre elindultunk. A városból kiérve nagy a homok. A lovak nehezen mennek és hamar szuszognak. Ekkor találkoztunk először deszka- és dorongúttal. A deszkaút nagyon kellemes és praktikus, míg a dorongút az ember lelkét is kirázza és valóságos mennyország, ha végre lemegyünk róla. A pályaudvar körül hatalmas német bunkerek. Továbbmenve egy tábori repülőtér bontakozik ki, földbe épített segélyhellyel. Vele szemben az út jobb oldalán hadifogolytábor. Távolabb egy temető. Nagyon elhanyagoltnak látszik. Ahogy közelebb érünk, mindjárt megtudom, miért nem törődnek vele. A sírköveken megpillantom Dávid csillagát. Néhány polgári egyén halad el mellettünk. Nehéz leírni, hogy milyenek. Fakéregből csinált bocskorban járnak. A ruhájukat saját maguk szövik. Jazwinki falut elhagyva megyünk tovább, majd Wiczynbe érünk, ahol nagy örömünkre az ezredtörzset találjuk beszállásolva. Innen útirányunkat Dworzec felé vesszük. Egy folyón megyünk át. Elbámulok, amikor meglátom a víz színét, mely olyan, mint amikor otthon a nádfedeles tetőről esővizet szedünk. Bemegyünk a faluba. Itt nyílt alkalmam először orosz falut látni. Eszembe jutnak a filmhíradók. A házak környéke piszkos, szutykos, az emberek mosdatlanok. Megtudjuk, hogy a osztály törzsnek, a rohamszakasznak és az árkászoknak itt lesz a szálláskörlete. Továbbmenve meglátom a gépkocsijainkat. A gazdasági hivatal részére külön tanyát adnak. A raktár és a hálókörlet egy pajtában lesz. Valamennyire kitakarítunk, majd lepakolunk a szekerekről és berendezkedünk. A háziakkal néhány szót váltunk. Félnek a bombázástól. Eleinte nehezen megy, de azután mindjobban megértjük egymást. Vacsora után megcsináljuk a fekhelyünket és lefekszünk, hogy végre az ötnapos utat kipihenjük. Nemsokára el is alszunk. Június 16. Reggel borús, ködös idő. Mindjárt hozáfogtam a beretválkozáshoz, míg a többiek tovább rendezkedtek a pajtában. Közben odaköltözik Undy György 64