Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 38. Nyíregyháza, 1994)
könyvheti megnyitón bizony elég gyér számú hallgatóság jelent meg, a megyei és városi vezetők közül szinte senki. 1962-ben még országosan is épp csak oldódni kezdett az 56 utáni íróellenes hangulat, amely a hallgató, renitens tollforgatókat sújtotta. Ráadásul az egyik népfront-funkcionárius a nevét is összekeverte Illés Béláéval. Úgy látszott azonban, hogy a Korona tükörtermében tartott vacsorán ez a kínos emlék teljesen feloldódott. Illyés jókedvű volt, sokat beszélt, főként friss olaszországi élményeit ecsetelte. A résztvevők közül senki sem gondolhatta, hogy másnap Fehérgyarmaton újabb csalódás éri majd a költőt. Lásd még: Fehérgyarmat. Irodalom: Illyés Gyula: Váci Mihály világa és költészete. Bevezetés Váci Mihály: Százhúszat verő szív című kötetéhez. Bp. 1971. Sárdi Béla: Töredékes gondolatok Illyés Gyula és Váci Mihály barátságáról. Váci Mihály emléknapok Tiszaszalkán és Nyíregyházán. 1984. december 8-án és 10-én. Nyíregyháza, 1986. Irodalmi est a „József Attila" nagytermében. Pándi Pál, Horváth Miklós (megyei művelődésiosztály-vezető), Galambos Lajos, Illyés Gyula és Gacsó László 111