Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 38. Nyíregyháza, 1994)

egy társadalmat nem lehet kultúrájának csúcsvonalán mérni: a mélység és a magasság középvonalát kell megvonni ahhoz, hogy egy kultúra igazi arcát megismerjük. Nem egészséges egy kultúra, ha egy eleven, kórházakkal, zeneiskolával, kultúregyesülettel és szobrokkal dúsan felszerelt, virágzó város tőszomszédságában még vermekben is laknak emberek. Nem sokan, igaz, de laknak. A Kanadákat tehát meg kell szüntetni." Aki ismeri az író műveit, tudja, mennyire szokatlan ez a hang, ez a társadalomjobbító szándék Márai művészetében. S hogy a döbbenetes nyíregyházi élmény milyen mélyen behatolt lelkébe, bizonyítja, hogy a veremlakás-motívum szépirodalmi műveiben is többször visszatért. 1941-ben megjelent regényében, Az igaziban, a főhős így meséli el volt felesége gyermekkorát: „Judit hatéves lehetett akkor, s a családot elűzte az éhség hazulról, elmentek a Nyírségbe, dinnyésnek állottak és a föld alatt laktak. Nem jelképesen, hanem valóságosan: nagy gödröt ástak a földbe, náddal befödték, s ott tanyáztak egész télen. Elmondta azt is — nagyon részletesen, szemmel láthatóan közel állott szívéhez ez az emlék—, hogy azon a télen kegyetlen fagyok uralkodtak, s a hideg bekergette a mezei egerek ezreit a föld alatti gödörbe, ahol Judit szüleivel és testvéreivel tanyázott. „Ez nagyon kellemetlen volt"—mondta emlékező hangon, de különösebb panaszos hangsúly nélkül." (Az igazi. Bp. 1941. 343-44.) Csaknem 40 évvel később, Az igazi folytatásában újra felbukkan a régi emlék. Ekkor az író a szenvedő alanynak a szájába adja a történetet: „Az apám dinnyés volt a Nyírségben, kanadás. így nevezik ott ezeket. Mi olyan koldusok voltunk, hogy a földbe vájtunk gödröt, és ott laktunk télen át, együtt az egerekkel." (Judit... és az utóhang. München, 1980) Szerencsére a veremlakások rég eltűntek, Márai ma is szívbemarkoló szociografikus írása, és a belőle a regényeibe is átszivárgó motívumok nyíregyházi eredete azonban várostörténeti és irodalmi szempontból egyaránt megérdemli figyelmünket. Irodalom: Bodor Sándor: Márait olvasva (Kézirat. Elhangzott a Bessenyei Társaság Márai-estjén). 103