Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

Rábízta a szomszídókra.Ótán a Szomjas-tanyára jártam kompert szedni, meg tengerit törni. Adtak: enni, meg harminc esd tengerit, meg egy félvlka kompért. Akkor meg ezt csináltam. TIZENEGY éves koromba egy ember, M. I. vitt ki magáho. Három évig vdtam nálla kondásbojtár: csak azír.am mir enni adott, meg egy kis ruhát. Itt törtínt, hogy újévkor egy disznót öltem,úgy,hogy sarogján vittík be. 300 falka vót a disznónyáj. Gazdám ítetls után hazament früstökölni. Magam maradtam. Ere ment harminc, ara meg húsz. Mírges vótam, hogy min! Eccer a Gyomán-lapos felé ment, ém meg utánna! Kijabáltam: - Kicika, te! - mert csak így értették.Vót nállam egy fiefabot, végi nagyon vastag vót. Visszafordítottam ŰTket. - Majd adok a zutolsónak, mer biztoson av vezette! Hát, látok is egy fürge süldó't; neki haj intőm a botot, am meg egyenesen a szemíbe! Még meg is állt benne! Felhömpörödött mingyán. Megyek oda, kötögetném, de nem kél. Megdöglött, íjjedtembe elkezdtem bó'gni. Nagyon béfgtem. Vót egy szomszíd-kondás. Mongya: - Mir bffgsz? Mondom neki. - B...d meg! Mir hajigálod?! Annyit bó'gtem, hogy estére férreállt a szám. Gyön a kondás-gazdám. Én a nyáj eló'tt kavargók, mert haza akart mán menni. (Ügy kell azt akkor, elébeállni!) - Megájj, a varbuncki isten a zanyád! Úgy döglessz meg, mint a dísztó! Szaladtam háturrúl bőgve. Hídon kellett átmenni. Ara nem mertem menni, mer a gazda ott vót. Nekivágtam a jégnek, am meg beszakadt! így oszt: ki-be, ki-be! Átevicke8