Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

- Ugyan, ne tagadd tu1lem, fi

jam! Nem tucc éntűilem megenni egy cseresznye szemet se, hogy meg ne érezzem a szagját! Nahát, mennyünk osztán. Hajtanak eló'ttünk egy nagy csapat marhát, hazafele mán. Hát akkor eló're iparkodtak. Egy csengósnyakú, fekete bika visszaszaladt! Nagy botokkal eloztík, de nem bírtak vele. Hát oszt,akkor mán közel vót mihozzánk. Megijedtem a bikátűl én is! Elkeztem ugrálni a bot vigivel, hogy hova bújjak? Mere menjek? A zöreg meg kérdi, hogy: - Mija, fijam? - Jaj - mondom -, gyön a pap gyóntatni,a minisztráns gyerekik csengetnek! Az öreg mingyán letérgyepelt, hanta magára a keresztet. A bika meg, neki! Hömpörgette ki a szűribűl, meg be! Kapkodott fűhö, fáho. De a bika oszt ráunt, nagy morogva elment.Én pedig beugrottam az árkon,oszt lelapultam a tök közzé. (Gyé le a fene!) Akkor kiugrottam: - Mennyünk mán, bátyámuram! - Hát mir nem mondtad, hogy bika gyön? - Hát nem érezte a szagját, mint a kolbásznak? - Halgass, ebadta! Hát nem vöt a fokhagymás! Nahát osztán, mentünk oszt haza. Panaszt tett osztán otthon, hogy a bika meghocölgette a szűrbe! Azt mondja a zöregasszony: - Nem mennek kentek többet a vásárra, mennek kentek Pócsra, a búcsúra! Nahát, el is indultunk másnap. - Mere mennyek, bátyámuram? - Látod, ebadta! Viszik a póznát!(Mer a zászlót vittík.) Meg elhánnyák a dinnyehajat.(Mindig a búcsúra járók ettik azt.) Majd, ha odaírunk aho a nagytemplomho (kűfal52