Makra Sándor: Görbedi István mesél. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 33. Nyíregyháza, 1991)

sága öreg korában a vonatra várakozók közül. Bizony, sokszor megesett,hogy az utazni szándékozok inkább a vonatot szalajtották el, mint a mese végét! - így aztán mehettek gyalog Büdszentmihályra, jelenlegi nevén: Tiszavasváriba. Tedejrol, miután a veje nyugdíjazását kérte, beköltöztek Tiszalökre. Ezzel a felnó'ttek számára való mesélési alkalom szinte egészen megszűnt. Ott éldegélt Görbedi István - csendesen, családja körében - egészen haláláig. Legutóbb már nekem is nagyon nehezen mondott mesét, mert - amit életrajzában is említett - haragszik rá a lánya, ha mesél. Mikor megkérdeztem a lányától, hogy mi az oka a haragvásának, azt felelte: - Annyiszor hallottam mán azokat a meséket,hogy rettenetesen meguntam, oszt folyton csak mondja, mondja. Külön meg kellett kérnem a lányát egy alkalommal,hogy biztassa meg Esván bátyámat (szerette, ha így szólítottuk), mert valóban nem akart mesélni. Hallgatósága ebben az időben arra a néhány gyermekre csökkent, akik a környéken laktak. Ezeknek mondta a "haszontalan" meséket, ami alatt az állatmeséket kell értenünk. Szószerint ez a véleménye róla: - Ezek olyan haszontalan mesék, csak a gyerekiknek szoktam mondani. Kovács Ágnesnek is hasonlót ír az állatmesékkel kapcsolatban: "Gyermekeknek valóknak tartják. Felnó'ttek, férfiak egymást közt soha nem kerítik sorját. " 20 Ha unta Görbedi István a gyermekeknek való mesélést, ezzel ütötte el: - Elkudtem mán Pestre, nincs nekem mán egy se! (Ezt azért mondta, mert abban az időben már csaknem valamennyi meséjét lejegyeztem, s valóban elhoztam Pestre.) Felnőtteknél is használt hasonló kibúvókat: