Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)
Hadseregünk elindul, mélységes szeretettel és lelkesedéssel fogadják a csonka Hazához visszatért, sok szenvedés és megalázás között is hűségesen kitartó magyar testvéreket. Ebből az alkalomból elhatározták, hogy a felszabaduló Ungvár város részére egy díszes és a nap jelentőségéhez méltó selyem zászlót ajándékoznak testvéri összeforrásunk örök emlékére. Ezt a zászlót a közigazgatási élet megindulása után ünnepélyes keretek között fogjuk Ungvár városának átadni. Ezt az elhatározásunkat azonban már a Nemzeti Hadseregünk bevonulása alkalmával tudomására adjuk Ungvár város közönségének azzal a kéréssel, hogy megemlékezésünket fogadják tőlünk olyan szívesen, mint amilyen csodálattal néztük példaadó hűségüket és amilyen féltő szeretettel öleljük magunkhoz sok szenvedésen keresztül is hűséggel kitartott tetvéreinket. Nyíregyháza, 1938. november hó 5. napján. Az oklevelet a város felszabadulásának nagy napján az idő rövidsége miatt nem lehetett átadni, s ez csak most történhetett meg. A kitűnő vendégeket Gaar István Ungvár rendezett tanácsú város polgármestere s a város tisztviselőkara fogadta a város üléstermében... " l38 A hónap végén aztán a zászló átadása is megtörtént. 1939 tavaszán ismét mozgósították a huszárezredet Kárpátalja megszállására. A tartalékosok behívására már nem volt idő, s így az alig öt hete szolgáló újoncokkal lépték át a határt március 15-én. A rossz időjárási viszonyok között végrehajtott nagy menetteljesítményekre kényszerülő csapatok március 17-én a Kárpátokban elérték az új magyar-lengyel határt, s ezzel Kárpátalja visszacsatolása befejeződött, s az ezred is hamarosan visszatért Nyíregyházára, társezredét, a Nádasdy Ferenc 3. huszárezredet pedig Munkácsra helyezték. Április 23-án, vasárnap délelőtt fogadta ünnepélyes külsőségek között Nyíregyháza hazatért háziezredét. Délelőtt 11 órakor a Hősök Szobra előtt a város vezetői köszöntötték a huszárokat, élükön Bezerédy Tibor ezredessel, majd a huszárok a Kárpátok fenyveseiben fonott koszorúval díszítették a Hősök Szobrát. A koszorúzás után az érzed díszmenetben vonult el a nagyszámú ünneplő tömeg előtt. * * * 1940. május 11-én ismét elrendelték a honvédség létszámának hadiállományra emelését a Romániával Erdély kérdésében küszöbönálló konfliktus miatt. A tervek szerint a magyar támadás fő erejét a Nagy Vilmos gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt álló 1. hadsereg (I., II., IV., VI. hadtest és a gyorshadtest) képezte. Rá várt a feladat, hogy Nagykároly és a Szamos között áttörje a román erődvonalat - a Károly-vonalat, majd az északról támadó Gorondy-Novák Elemér altábornagy vezetette 3. hadsereggel (VII., VIII., hadtest és az 1. lovasdandár) egyesülve verje szét a Szilágyságban felvonult román északi csoportosítást, majd érje el Dés és Kolozsvár területét. A Nagyvárad- Araddal szemben védelemben lévő 2. hadsereg (II. és V. hadtest) Jány Gusztáv altábornagy parancsnoksága alatt, azt kapta feladatul, hogy fedezze a tőle északra harcoló 1. hadsereget. Vívjon halogató harcokat Arad térségében, majd az 1. hadsereg sikeres hadműveleteit követően menejen át támadásba és foglalja el Nagyváradot. 139 78