Bene János: A nyíregyházi huszárok. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 31. Nyíregyháza, 1991)

a kaszárnyában, vagy a gyakorlótéren tartották. Az altisztekkel és tisztesekkel a kapitány foglalkozott, a többiekkel a tisztek, az újoncszakasszal az őrmester. Amíg a kapitány a tisztesekkel a lovaglást, kardvívást, fegyverhasználatot gyakorolta, a tisztek az istállórendről, lóápolásról és egyéb hasznos dolgokról tartottak előadást. Mire a lovardának vége lett, elérkezett az ebéd ideje. A lovakat visszavezették az istállóba, s először a lovakat tették rendbe. Lenyergeltek, lekantároztak, lecsutakolták a jószágokat, s csak azután törődhetett magával a huszár. Az ebéd utáni foglalkozások közül a legfontosabb az egész század részére tartott futószárazás volt. A hagyomány szerint ugyanis itt, a futószár mellett tanult meg igazán lovagolni a huszár, a lovat irányítani ugyanis a gyakorlatokon, a lovardában vagy éppen a szabad terepen előbb utóbb úgyis megtanulta. A futószár tulajdonképpen egy kb. tíz méter hosszú vászonszalag, melyet a futószártartó fogott a kezében. A futószáras lovat ostorral és szóval tartották a kívánt jármodban, a lovasnak tehát semmi más dolga nem volt, csak az, hogy jól üljön a nyeregben. Hátán keresztbefont karral ült a lovon a huszár, s így tanulta meg, hogy egyenesen, lágyan és mélyen ülje meg a lovat. Az oktató is elsősorban a lovasra figyelt, állandóan hallani lehetett utasításait, figyelmeztetéseit.

51 Természetes, hogy ezt a kemény kiképzést, a szigorú, sokszor durva bánásmódot nem mindenki viselte el egyformán. így aztán nem volt ritka a szökés, de az öngyilkosság sem. 1891 novemberében a bujtosi kerülőházban fogtak el egy 14es huszárt, aki egy káplár rossz bánásmódja miatt szökött meg. Egy év múlva a Nyíregyházi Hírlap két tállyai szökött katonáról ír: „Tilinkó László a Nyíregyházán állomásozó 1^-ik huszárezred egyik közlegénye e hó közepe táján úgy találta, hogy rá nézve elviselhetetlen a katonaélet, s megugrott. Ónként jelentkezett később Benedek Sámuel községi bírónál. Mentségül azt hozta fel, hogy Horovicz szakaszvezető több ízben arcul verte, s majd az egész legénység előtt ütlegelte, minélfogva az önérzetében sértett huszár megutálta a katonaéletet, s ez vitte rá a szökésre. Mivel ugyancsak ezen ezredből Galgóczi József tállyai illetőségű katona is állitása szerint szintén a felette szigorú bánásmód miatt szökött el, e tettök méltán költheti bennünk azt a gyanút, hogy igazuk lehet..."

52 1910 nyarán egyszerre két altiszt és 18 huszár szökött meg az ezredtől. Mind szabolcsi és szatmári fiúk, s bevallásuk szerint nem tudták tovább tűrni őrmesterük kegyetlen bánásmódját. A szökevényeket Hajdúdorognál fogták el, s Debrecenbe acs. és kir. 7. huszárezredhez kísérték őket. A katonai hatóság ellenük is és őrmesterük ellen is eljárást indított, de megintcsak lehetett valami igazság a szökés körül, mert a huszárok tettét nem szökésnek, hanem engedély nélküli távozásnak minősítették, s így a büntetés is enyhébb lett, a szökevények egyheti, az egyetlen értelmi szerző egyhavi laktanyafogságot kapott, viszont az őrmestert más ezredhez helyezték át.

53 * * * 1901-ben az új hadrend szerint a két huszárezred helyőrséget cserélt, a 10-esek mentek Csernoviczba, a 14-esek pedig haza Nyíregyházára. Ugyanakkor a pótkeretek elhelyezésében is történt változás, mert a 10-esek helyére, a miskolci 6. közös lovasdandár másik ezredének, a Ferenc Salvator főherceg nevét viselő cs. és kir. gyöngyösi 15. huszárezrednek pótkerete került. 32