Szabó Gyula: Történeti és néprajzi dolgozatok Tarpáról. (A Nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai, 29. Nyíregyháza, 1989)

csak a helyet foglalta... Méltó azonban, hogy örök áldásban maradjon azon buzgó indulatú eleink emlékezete,kik aa. Istenhez és szent vallásunkhoz vonzó szeretetüktől indíttatván, az akkori idők és nekik adatott ajándékok szerint, azoknak a számos énekeknek írásában örömest foglalatoskodtak!... Ha az énekszerzés csak abban állna, hogy annak két vagy több sorai egyenlőképpen végződjenek,kitelnék ez a munka még az együgyű emberektől is: de az úgynevezett cadentiákon épülni szokott énekek, gyermeki, sovány és minden erő nélkül való szószaporításra mennek ki,ellenben a vallásra tartozó,vagy szent dolgoknak oly eleven leírása és hathatós előadása,mely mind az értelmet gyönyörködtesse, mind a szívet indítsa és buzdítsa, tudományt, és nem mindeneknek adatott elmebeli tehetséget kíván." íme tehát az akkori egyházi élet hivatalos véleménye! Ennek ellenére századokon át mindig akadtak buzgó,kegyes, istenes vénemberek, akik kísérletet tettek — sokszor nem kis eredménnyel —.hogy maguk szerkesszék meg a helyi gyülekezetek énekeit. Becsben álló emberek voltak ők. Róluk, az általuk készített és faragott énekekről szeretnék szólani e dolgozatban. Az éneklés mindig nagy gondot Jelentett a gyülekezetekben. Az új istentiszteleti rendtartásunk is foglalkozik az éneklés problémájával — bár hozzá kell tennem,hogy igen szűkszavúan: 'A gyülekezet szolgáló közösségéből egy csoport vállalkozzék arra, hogy a temetésen a szolgálattevőt (kántort) körülveszi és együtt énekel vele. Az é— neklés is bizonyságtétel. A temetési énekek tükrözzék a megváltás ténye feletti hálaadást és örömet is, hiszen-a— kitől búcsút kell vegyünk, az immár közvetlenül Krisztusban van." <42. oldal> El kell gondolkozni azon, hogy igy van—e ez? 3